5 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálKi olvassa még a Naplót?

Ki olvassa még a Naplót?

Úgy tudjuk, hogy komoly személycserékre lehet számítani Pécsett, miután a helyi napilap – az Új Dunántúli Napló – olvasottsága folyamatosan zuhan, az eladott példányszámok ma már csak pár ezresek és a napilap pécsi hírportálját is egyre kevesebben olvassák. 

Információink szerint nagyon komoly válságban van a nagy hírű Dunántúli Napló, amely egykor a megye elsőszámú és egyetlen hírforrása volt. Ma már nem az! Míg korábban napi 40-60 ezres példányszámmal is büszkélkedhettek, addig mára a körülbelül napi 25 ezer nyomtatott lapból jó ha 7-8 ezer elfogy Pécsett – a szerkesztőségben dolgozók szerint. (Ezek tehát hivatalosan nem megerősített adatok).

Azonban a hivatalos adatok sem túl rózsásak, különösen annak tükrében, hogy ezeket a számokat maguk a lapok „vallják be”, a valódiságukat pedig senki nem ellenőrzi.  A MATESZ, vagyis a Magyar Terjesztés-Ellenőrző Szövetség nyilvántartása azt mutatja, hogy míg például 2004-ben csaknem 50 ezer Napló fogyott naponta, addig idén az első negyedévben már csak valamivel több, mint 20 ezer – a teljes megyében! Ez rettentően alacsony szám, különösen úgy, hogy  Baranyában 377 ezren élnek.

Hogy mennyire minimális ma már a Dunántúli Napló olvasottsága azt jól mutatja, hogy például a Pécsi Hírek városmagazin példányszáma 73 ezer darab csak Pécsett, és a Magyar Posta által hivatalosan auditált terjesztési hatékonysága átlagosan 97%-os. Vagyis 100-ból 97 pécsinél ott van a Pécsi Hírek! Ezzel szemben a Naplóhoz tartozó Grátisz csak a pécsiek 43,2%-át, a Vasárnapi Dunántúli Napló pedig még ennél is kevesebbet, csak 32,6%-át éri el.

Információink szerint hasonlóan drasztikus lejtmenetben van a BAMA.hu is, ami a Napló on-line híroldala. A hírportálon az sem tud segíteni, hogy tömérdek bulvár tartalom van az oldalon, köszönhetően az országos Axel Springer magazinoknak.

naploooo2

Úgy tudjuk, az igencsak cudar adatok miatt a lap főtulajdonosai mielőbbi személycseréket szorgalmaznak Pécsett, amely érintheti Póré László pécsi kiadóvezetőt és papíron főszerkesztőt, illetve Nimmerfroh Ferenc felelős szerkesztőt is.

A Napló szerkesztősége egyébként ma már „egyszintesre” zsugorodott, az egykor több emeletes székházban ma már csak maroknyian dolgoznak, az AS pedig már a pécsi nyomdáját is bezárta.

[note note_color=”#9fff66″]Már megszabadultak a Naplótól

A Vienna Capital Partners (VCP) nem rég megállapodást írt alá a Ringierrel és az Axel Springerrel egy jelentős médiaportfólió megvásárlásáról, melynek része az Új Dunántúli Napló mellett még hét megyei napilap, valamint számos magazin is. Az ügylet lezárására a Nemzeti Média- és Hírközlési Hivatal (NMHH) és a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását követően, még idén sor kerülhet.[/note]

[poll id=”164″]

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő