Kisebbfajta csodát tett a Panthers

Ha az első félidő után valaki azt mondja, nyerni fog a PVSK-Veolia az Alba-Fehérvár ellen, azt bizony kinevetik, hiszen 23 ponttal vezetett a vendéggárda Pécsett. Aztán jött a pécsi henger a második félidőben, és egy sokáig emlékezetes győzelem.

Az első félidőben valóban nem sok jót lehetett rásütni a PVSK-Veolia együttesére. Ziccerek garmadáját hibázta el Dragan Alekszics együttese, amely e mellett gyakorlatilag nem is védekezett. Egyáltalán. A fehérváriak ugyanis minden egyes támadásuk végén örülhettek. A PVSK szurkolói meg legfeljebb annak tudtak, hogy nem volt harminc pont a hátrány már a nagyszünet előtt. Mert bizony ehhez sem sok kellett volna.

Éppen ezért jött villámcsapásszerűen a második félidő. Mintha a pécsi játékosok úgy lettek volna vele, hogy most már úgyis mindegy. Elkezdtek ugyanis kosárlabdázni. Meg védekezni, és élvezni a játékot. Ennek az eredménye az lett, hogy a jó 1200 főnyi publikum, ahogy teltek a percek, úgy lett egyre lelkesebb, és úgy varázsolt egyre csodálatosabb hangulatot a Lauber Dezső Sportcsarnokba. Hihetetlen volt nézni, hogy a PVSK-nak minden bejön, és mellette olyan védekezést akaszt az ellenfél nyakába, hogy már-már megsajnáltuk az Alba játékosait.

A nagy akarásnak ezúttal nem nyögés, hanem örömünnep lett a vége. Azt ugyanis kijelenthetjük, hogy a PVSK kosarasai akarták jobban a sikert, még 23 pontos hátrányban is. Ennek köszönhetik – na meg persze Bryson 31 és Haynes-Jones 36 pontjának is –, hogy egy elveszettnek hitt mérkőzést fordítottak, és nyertek meg!

PVSK-Veolia–Alba-Fehérvár 103-99 (24-33, 13-27, 30-14, 36-25)
Kosárlabda-NB I., férfiak. 5. forduló. Pécs, 1200 néző. V.: Papp P., Balog Gy., Sörlei.
PVSK-Veolia: Illés 5/3, Popadics, BRYSON 31/12, Gordon 6, Brkics 6. Cs.: Goldring 2, IVOSEV 14/6, BÍRÓ O. 3/3, HAYNES-JONES 36/9, Hőgye. Vezetőedző: Dragan Alekszics.
Alba-Fehérvár: STARK 21/6, Mulalics 6/3, LAKSA 18/12, LUKÁCS 15/6, Steele 10. Cs.: Omenaka 8, Vojvoda 9/3, Szabó Zs. 2, Pongó 10/3, Takács Ma, Takács Mi.. Vezetőedző: Dejan Mihevc.
Fotó: Rónási Márton / PVSK

Hirdetés