Újabb jelentős fejlesztés indulhat el Pécsett, ráadásul olyan, amelyik további cégek letelepedését is segítheti: a kormányzat által elkészített versenyképességi program támogatja, hogy Pécsett egy science park épüljön fel.

A napokban már beszámoltunk róla, hogy Pécs számára fontos, eddig nem is ismert fejlesztést körvonalaztak a kormányzati versenyképességi programban: az M9-es autópálya a tervek szerint Pécset is érintené, ezzel pedig közvetlen kapcsolatot hozna létre az iparosodottabb nyugat-dunántúli térséggel.

A versenyképességi tervben ugyanakkor van egy másik programpont is, amelyik valószínűleg hamarabb is megvalósulhat, mint a sok száz kilométeres autópálya-fejlesztés. A terv szerint „hét egyetemi városban születik science park, melynek lényege, hogy a magyar vállalatok kutatás-fejlesztési tevékenységéhez szakmai támogatást
nyújtanak az egyetemek: Budapest, Debrecen, Miskolc, Győr, Szeged, Pécs, Zalaegerszeg.”

A program előkészítése egyébként elvileg tavaly ősszel elindult, korábban lapunk is beszámolt róla: a tervezetről Páva Zsolt polgármester, illetve Gábriel Róbert, az egyetem tudományos rektorhelyettese is elárult részleteket. A versenyképességi csomag szerint 2020-ban már éreztetheti a hatását a tudományos-fejlesztési parkok létrehozása.

Már korábbi elképzelések szerint a pécsi park kifejezetten a modern technológiákkal foglalkozó cégekből, illetve kutatóbázisokból állna össze. Az a cél, hogy olyan kutatásokat folytathassanak le, amelyekből szabadalom, esetleg prototípus is létrejön, ami értelemszerűen utána gyártásba kerülhet – mindez újabb befektetőket hozna.

A pécsi science parknak egyelőre nincs még hivatalos, bejelentett helyszíne, ugyanakkor korábban Páva Zsolt polgármester, valamint az egyetem több vezetője is jelezte, a jelenleg üresen álló, egykori „Áper” laktanya ingatlana alkalmas lenne erre a beruházásra.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés