Koronavírus Pécsen: többen is úgy vannak karanténban, hogy a családtagjaiknak nem kell

Az érintetteket az ANTSZ munkatársa tájékoztatta arról, hogy a fertőzöttön kívül senkinek sem kell otthon maradnia – derül ki az atv híradójából.

Több pécsi iskolában is felütötte a fejét a koronavírus, pedagógusok és, vagy diákok fertőződtek meg. Erről több cikkben mi is beszámoltunk: először a Babits Mihály Gimnázium, aztán a Deák Ferenc Gimnázium és Általános Iskola, a Széchenyi István Gimnázium, a Pollack szakközépiskola, a Janus Pannonius Gimnázium, majd az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola lett érintett.

Több pécsi iskola érintett

Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője elmondta a híradónak, sajnos már nem tudni, kik, hányan fertőzöttek, a legutóbbi eset épp vele történt meg. Egy tanítványa bejelentette, hogy egyik családtagja karanténban van, bár nem tesztelték őt, így nem lehet tudni, fertőzött-e, ráadásul azt mondták neki, hogy a többiek nyugodtan mehetnek dolgozni, iskolába.

Az eset nem egyedi, egy pécsi egészségügyi dolgozó is megfertőződött, ő karanténban maradt, a vele egy háztartásban élők pedig folytathatták mindennapi életüket, bár jelezték az iskolákban, óvodában, munkahelyen a helyzetet. Pár nap múlva telefonált az ANTSZ a családnak, azt mondták, a fertőzött maradjon otthon házi karanténban, a többiek mehetnek dolgozni, iskolába, óvodába – derül ki az atv összefoglalójából.

A híradó ide kattintva tekinthető meg.

Hirdetés