Közel 1600 versenyzővel rajtol Pécsett a hétvégén a Triatlon OB

Szombaton és vasárnap a triatlonosok veszik birtokba a Tüskésréti tó környékét, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. rendezi ugyanis az idei Triatlon Utánpótlás és Váltó Országos Bajnokságot. 

A 2018-as és 2019-es, nagy sikerrel megrendezett pécsi OB után idén úgy döntött az országos szövetség, hogy Pécs és a PSN Zrt. rendezheti meg az országos bajnokságot. Persze annak fényében, hogy 2018-ban az év eseményévé választották a tüskésréti viadalt, nem is meglepő, hogy újfent ide özönlenek majd a triatlonosok szerte az országból.

– Mindenek előtt szeretném megragadni az alkalmat, hogy szívből gratuláljak Bicskák Bencének, és edzőjének, Tóth Szilárdnak az olimpiai hetedik helyhez – mondta el az OB előtti sajtótájékoztatón Sági Zoltán sportiskola-vezető, a verseny szervezőbizottságának elnöke. – Hatalmas eredmény ez, annak fényében pláne, hogy a triatlon szerte a világon nagyon népszerű, és elképesztő tömegeket mozgat meg.

Lezárások
Az OB ideje alatt, azaz augusztus 7-8-án, szombaton és vasárnap is útlezárásokra kell készülnie mindenkinek a Tüskésrét környékén.

Augusztus 7-én, szombaton 8.50 és 19.00 között, vasárnap pedig 8.50 és 15.00 között, a futamok idejére (30-40 percekre) teljes szélességében lezárják a Faiskola utcát a Nagyárpádi úttól a Central Wakeboard Parkig, a Nagyárpádi utat az Interspar gazdasági bejáratától a Kemény Zsigmond utca torkolatáig és a Kemény Zsigmond utcát a Nagyárpádi úttól a BKN Metál Kft. telephelyéig.

Az érintett útszakaszokra csak a megkülönböztető jelzést használó gépjárművek és a verseny biztosításában részt vevők hajthatnak be. Emiatt időszakosan nem lesz megközelíthető a Pécsi Köztemető autós bejárata, a környékbeli kereskedelmi egységek parkolói és a magáningatlanok sem. Az erre közlekedő városi autóbuszok is más útvonalon közlekednek majd.

A futamok között – várhatóan az alábbi időszakokban – a korlátozást a rendőrség feloldja: augusztus 7-én, szombaton: 9.20–9.50, 10.50–11.30, 12.20–13.00, 14.10–15.30, 17.10–17.40, 19.00-tól augusztus 8-án, vasárnap a teljes útlezárás 8.50–15.00 között tart, az alábbi feloldásokkal: 11.20–11.40, 13.00–13.40, 15.00-tól.

Ez utóbbi kijelentés egyáltalán nem légből kapott, hiszen augusztus 7-8-án a pécsi OB-n minden korosztály valamennyi versenyzőjét számítva közel 1600 résztvevővel rendezik meg az eseményt.

– Szombaton rendezzük meg az országos utánpótlás-bajnokságot, délután pedig a felnőtt amatőr kategóriák versenyzői állnak majd rajthoz – mondta el Tóth Szilárd, a PSN Zrt. triatlon szakosztályának vezetője. – A máshonnan érkező sportolók is nagyon szeretnek a Tüskésréten versenyezni, hiszen más, tradicionális helyszínekkel szemben ennek megvan az az előnye, hogy remekül el van izolálva a külvilágtól, és a forgalom sem zavarja annyira a versenyt, mint máshol.

A legkisebbektől egészen a veteránokig indulnak majd a korosztályok, az ifitől felfelé sprint távon, ami 750 méter úszást, 20 kilométer kerékpározást és 5 kilométer futást jelent.

Érdekessége lesz a hétvégének, hogy a PSN kezdeményezésére egy „céges váltóversenyt” is rendeznek, ahol Pécs önkormányzati cégei indítanak majd csapatokat.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés