Kigyulladt egy busz Pécsett

Tűzoltókat kellett riasztani egy meghibásodott buszhoz Pécsett. Az egyik helyi járat motortere gyulladt ki.

A pécsi hőerőmű buszmegállójához vonultak a tűzoltók szombaton. Információink szerint a 20-as számú, helyi járat motorterében keletkezett tűz.

Négy éve a belvárosban égett ki a 33-as

A helyszínre egy tűzoltó szerkocsit és egy vízszállítót is riasztottak, mondta Kasza Anett, a Baranya Megyei Katasztrófavédelem Igazgatóságának szóvivője.

A lángokat azonban a tűzoltók kiérkezése előtt sikerült poroltóval eloltania a sofőrnek. Úgy tudjuk, személyi sérülés nem történt. Ezután a járművet elvontatták.

Pécsett nem ez volt az első esett, hogy tűz kísérte a busz meghibásodását. Tavaly rövid időn belül két helyi járat kapott lángra. Mindkét esetben sikerült megfékezni a tüzet.

 

[frame] Rejtélyes tűz?

A buszos cégnél tavaly decemberben több járat is kimaradt. A sofőrök akkor is figyelmeztették a vezetőséget, kifogásolható a buszok műszaki állapota.  A buszokat egyébként rendszeresen ellenőrzik műszakilag, a forgalomba is csak azok mehetnek ki, amelyek megfelelő állapotban vannak.

[/frame]

Hirdetés

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ne hogy már a végén az derüljön ki, hogy nem is véletlenek ezek a buszkigyulladások. A cikk vége ezt sejteti.

  2. Ennyit ért a buszos cég nagy visszafoglalása! Biztosak vagytok benne, hogy csak a vezérük a hibás (akit ugye azért raktak oda, mert a másik nem vállalta mégsem)???

  3. Azt hallottam hogy csak a számlázás folyik rendületlenül, de a javitás az csak kb. 3ik számla után van… ki tudja mi az igazság? Kell a munka ezért nem mer beszélni senki. Visszatért vagy el sem ment az 1950-es évek szelleme-szellemisége….

  4. Tisztelt hozzászólók! Tiszteljük meg egymást és a cikkírót azzal, hogy magyarul írunk! Lassan már csak zokogva merem elolvasni az olvasói véleményeket, mert a helyesírásnak nyoma sincs a hozzászólásokban. Akinek nem inge…

  5. az árki tegyen megint feljelentést, ti meg hozzátok le, hogy mennyire jó a karbantartás. ÉLETVESZÉLYES A BUSZOZÁS és jó magyar szokás szerint egyeseket a sofőrök ellen fordítottak.

  6. Tessék gyökerek ha annyira jó állapotba vannak a buszok akkor csak két megálló között napi rutinból gyakorlatoztak a tűzoltók a buszon! Jó lenne ha ki látnátok a politikusok és a vezér igazgató úr hazudozásai mögül és észrevennétek hogy nincs minden rendben úgy ahogy a Páva meg az Árki állítja És nem a sofőrök vérét szopnátok állandóan ! Lehet hogy ép annyira a ti testi épségetekért is küzdenek mint a saját lyukér! Itt addig nem fog történni semmi még egy katasztrófa nem fog történni aztán majd a nagyokosok kommentelhetnek ha az ö családtagja is ott marad??!!!! (Akinek nem inge nem veszi magára!!!)

Comments are closed.