Az LMP-s Kóbor József szerint felháborító a Fidesz közgyűlése

Pécs nem hogy Zöld Főváros, de zöldváros sem lesz – hangzott el az LMP pécsi sajtótájékoztatóján, amelyet a pécsi rendkívüli közgyűlés előtt tartottak meg. A párt polgármesterjelöltje, Kóbor József felháborítónak és döbbenetesnek tartotta a közgyűlés összehívását és az ott meghozandó döntéseket. 

Keresztes László Lóránt, a párt országgyűlési képviselője szerint a Fidesz botrányos módon kampányközgyűlést hívott össze néhány nappal a választás előtt. A napirendi pontokat megnézve úgy gondolja, hogy a Fidesz „a haveroknak való pénzosztás” feladatát szeretné teljesíteni. Hozzátette, az LMP szerint nincsen komoly tartalom a Zöld Főváros program benyújtása mögött.

– Nekünk meggyőződésünk, hogy egy ilyen szemléletű városvezetés mellett, mint amilyet a Fidesztől láthattunk az elmúlt 10 évben, Pécs nem lehet Európa Zöld Fővárosa. Teljesen egyértelmű, hogy amíg nem tudjuk az elmúlt évtized mutyivilágát felszámolni, és leszámolni azokkal a projektekkel, amik összeegyeztethetetlenek egy Zöld Főváros gondolatával, addig Pécs nem hogy Zöld Főváros, de zöldváros sem lesz – mondta az országgyűlési képviselő. Hozzátette, az LMP egyébként nagyon szeretné, ha Pécs egyszer Európa Zöld Fővárosa lehetne, azonban ezt nem várhatják sem a Fidesztől, sem a korábban hatalmon lévő szocialista városvezetéstől.

Ezzel utalt az MSZP-DK által támogatott polgármesterjelöltre, Péterffy Attilára és a Mindenki Pécsért Egyesület mögött megbújó MSZP-s, DK-s pártpolitikusokra.

Ami Pécsett dúl, szerinte egy „MSZP-Fidesz nagy, környezetromboló koalíció”, így akkor lehet lépni zöldváros-ügyben, ha meghaladják ezt az irányt és alternatívákat tudnak képezni. Hozzátette, az LMP képes lehet rá, hogy olyan „ellenzéki tömböt” hozzon létre, mely megakadályozza, hogy akár a jobb-, akár a baloldal azt az abszolút többséget tudja gyakorolni, amivel a környezetromboló projekteket véghez tudja vinni.

Balról jobbra: Kóbor József, Demeter Márta, Keresztes László Lóránt

Kóbor József, az LMP pécsi polgármesterjelöltje azt mondta, a Zöld Város lakossági pályázatok – melyek keretében civil szervezetek elhanyagolt közterületek felújítására, és panelházak energetikai korszerűsítésre pályázhattak – elbírálására összehívott rendkívüli közgyűlés példátlan, úgy gondolja, olyan folyamatok lezárásáról tárgyalnak majd, melyek az új, az október 13-ai választások utáni közgyűlés feladatai lennének.

Szerinte a városi büdzséből elkülönített 50 millió forintos összeget Kővári János, a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság alelnöke osztja el, és úgy véli, „kampányköltségvetést akar megszavaztatni a klientúrájának”, amit döbbenetesnek és felháborítónak tart. Bírálta azt is, hogy az önkormányzati képviselők közül, akik most a pályázatok eredményéről döntenek, a következő időszakban már biztosan nem lesznek képviselők.

Ezekkel a táblákkal vonultak a Városháza elé a párt aktivistái
hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés