LMP: örömteli a pécsi képviselők összefogása klímaügyben

Keresztes László Lóránt

Örömtelinek és reménykeltőnek nevezte Keresztes László Lóránt, az LMP országgyűlési képviselője, hogy a pécsi közgyűlés kedden egyhangúlag fogadta el párttársa, Kóbor József önkormányzati képviselő javaslatát a klímaváltozás elleni helyi alkalmazkodást illetően.

A Kóbor József által benyújtott előterjesztés lényege az volt, hogy elfogadásával az önkormányzat kinyilvánítja, a klímaváltozás elleni intézkedések a jövőbeni fejlesztési szempontok közül kiemelt helyen szerepel.

– Ugyan voltak félelmeink, hogy nem fogják támogatni, végül a közgyűlés egyhangúlag fogadta el az LMP javaslatát az éghajlatváltozás elleni helyi alkalmazkodást illetően, ami egy fontos stratégiai iránymutató dokumentum – mondta Keresztes.

Kóbor József javaslatait 25 igennel egyhangúan szavazta meg a közgyűlés

A képviselő szerint mindenki belátta, hogy ez egy olyan kérdés, ami pártpolitikán felül áll, tényleg félre tudták tenni. Ezt a lépést valamennyi kormánypárti és ellenzéki képviselő részéről egy pozitív jelnek lehet tekinteni, a jövőre nézve pedig reménykeltő – hiszen számos olyan mindenkit érintő ügy van, ahol fontos a közös fellépés.

Keresztes számos aktuális kérdésről is beszélt, amivel foglalkozni kell: ilyen a biomassza alapú távhővel fűtött lakások ügye, ugyanis jelenleg ők nem pályázhatnak energetikai korszerűsítésekre az Otthon Melege Program keretein belül.

– Felhívtam rá a figyelmet a parlamentben, hogy ez igenis sokakat érintő probléma. Sikerült elérni, hogy kezdeményezzenek egy jogszabálymódosítást, hiszen Pécsnek is egy nagy előrelépést jelentene ennek a kérdésnek a megoldása.

Keresztes szerint biztató a jövőre nézve a képviselők közös állásfoglalása

Keresztes elmondta, felhívta a figyelmet a Karolina-külfejtés ügyére is: a rekultiváció lassan halad és óriási porterheléssel jár. Szintúgy beszélt a Pécs határában, Ércbányász utcában fekvő gumilerakóról, ami szintúgy mérgezi a környezetet. Ebben az ügyben született feljelentés, amit visszautasítottak – most egy jogszabálymódosítás segítségével a hatóságoknak lehetősége nyílna a konkrét fellépésre az ügyben, így pedig már érdemben lehetne cselekedni, hogy eltűnjön a halom.

– Óriási probléma, hogy a kormány kivonul a közösségi közlekedés mögül és nem támogatja azt – tette hozzá Keresztes. – Önerejéből Pécs ezt nem fogja tudni megoldani. Ebben az ügyben közös fellépésre van szükség, hiszen ezzel a lépéssel leépülhet a járműpark, gyengébb lesz az ellátás, sűrűsödik a gépjárműforgalom, nő a zajterhelés és így tovább.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés