Még több térfigyelő pásztázza hamarosan a keleti városrészt

Nyolc új kamera kerülhet Pécs keleti városrészébe, a költségvetési és gazdasági bizottság döntött a beszerzési eljárás nyerteséről – írja a Pécsi Stop.

A környéken sok erőszakos cselekmény, jogsértés történik, ezért korábban 21 kamerát már felszereltek a keleti városrész több pontján, most viszont 8 új térfigyelővel bővítene a pécsi önkormányzat – a lap erről még június közepén számolt be egy városházi előterjesztés kapcsán.

A kamerák a felderítésben és a megelőzésben nyújthatnak segítséget.

A tervek szerint ezekre a helyekre kerülnek az új térfigyelők:

  • Kishegyi dűlő garázsai
  • Dobogó dűlő
  • Komlói út 2., Mecsek Takarék és Szatmári áruház előtti kandeláber (ezt a takarékszövetkezetet rabolták ki kétszer)
  • Balassi Bálint és Szondi utcák kereszteződése
  • Komlói út és Madas J. utca kereszteződése
  • Corvin utca 20. mögötti terület
  • Feketegyémánt téri garázsok belső területe
  • Pákolitz István utca Hétszínvirág óvoda előtti területe

A nyári előterjesztésben az is szerepelt, hogy az idei költségvetésben tervezettek szerint bruttó 20 millió forintból bővítenék a kamerarendszert, ebből a Lánc utcai önkormányzati épülettömbnél egy új térfigyelőre, és az említett nyolc kamerára is jutna – írja a Pécsi Stop.

A költségvetési és gazdasági bizottság zárt ülésen döntött nyár közepén arról, hogy lezárja a beszerzési eljárást, ennek győztese a budapesti székhelyű, de pécsi telephelyekkel is rendelkező Multi Alarm Zrt. lett nettó 7 871 200 forint ajánlati árral.

A teljes cikk ide kattintva olvasható.

Hirdetés