Megújult a pécsi horvát óvoda épülete

Ünnepélyes keretek között adták át a Miroslav Krleza Horvát Oktatási Központ 120 millió forintból felújított óvodaépületét. Őri László alpolgármester beszédében hangsúlyozta, hogy a helyi közösségek alapvető fontosságú szerepet játszanak Pécs életében.

A pécsi horvát óvoda eddig egy családi ház jellegű épületben működött, ami már sem funkciójában, sem szolgáltatásaiban nem támogatni a megfelelő nevelési és gondozási feladatokat. Környezete balesetveszélyes volt, megközelíthetősége gyakorta konfliktusokat eredményezett. A fizikai hátrányok ellenére az intézmény a város egyik legkedveltebb és legkihasználtabb óvodája, hiszen jelenleg 63 kisgyermek nevelésével foglalkoznak kétnyelvű diplomával rendelkező óvodapedagógusok.

A felújított épület ünnepélyes átadásán Őri László alpolgármester hangsúlyozta, hogy bár öt év telt el Pécs EKF-címe óta, de a város még mindig a kultúra fővárosa.

– Ezalatt egyrészt azokat a beruházásokat és fejlesztéseket értjük, amelyek során kialakult a mostani kulturális intézményrendszer, amelynek egy része a hungarikumok körét is gazdagítja már. De sokkal többről is szó van, mint infrastrukturális beruházásokról. A kultúra városa azt is jelenti, hogy van kultúrája az együttműködésnek, az egymás felé fordulásnak, hiszen ez az a város, ahol évszázadok óta tíz nemzetiség él együtt békében, egymás kultúráját kiegészítve, s működik együtt egymással.

horváth óvoda, hl03

A városvezető szerint nem túlzás azt mondani, hogy ezzel a fejlesztéssel a horvát nemzetiségnek olyan oktatási centruma jött létre Pécsen, ami azt bizonyítja, hogy a horvát közösség megbecsült tagja a város életének.

– Ez a fejlesztés is hozzájárul ahhoz, hogy ez a közösség, amely a pécsiek megbecsülését is kivívta, tovább tud erősödni, meg tudja őrizni identitását és kultúráját, s ezzel kiegészíti azt a kulturális sokszínűséget, amely ebben a városban megvan s amely mindig is jellemezte ezt a várost. Azt kívánom, hogy erősödjön és gyarapodjon a közösség, hogy általa mindannyian gazdagabbak legyünk.

Több óvodással foglalkozhatnak
A fejlesztés során 80 férőhelyes óvodai intézmény jött létre, miután a meglévő 3 óvodai csoportszoba mellé 1 új óvodai csoportot is létrehoztak. A projektnek köszönhetően tornaszobát, melegítő konyhát, egyéni fejlesztő szobát, csoportokat kiszolgáló helyiségeket alakítottak ki, gyermekjátékokkal újult meg az épületet körülvevő udvar. Az intézményben az energetikai korszerűsítés mellett teljes körű akadálymentesítést végeztek.

Az eseményen beszédet mondott Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára is. A szakember ismertette, hogy a kormány kiemelten kezeli a hazánkban élő nemzetiségeket, ami a terveik megvalósításához szükséges támogatásokból is látszik.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a legutóbbi népszámláláson, 2011-ben közel kétszer annyian, 640 ezren vallották magukat nemzetiségekhez tartozóknak, mint 2001-ben. Ez is azt bizonyítja, hogy a kormány nemzetiségek irányába tett intézkedései eredményesek voltak.

Hirdetés