Egy alulról jövő összefogásban, a polgárok és civilek összetartásában látja a megoldást az ellenzéki pártok összekovácsolására Mellár Tamás, a függetlenként induló országgyűlési képviselő, aki most az MSZP-Párbeszéd-frakciószövetség tagja. Az Összefogás Pécsért Egyesület vezetője szerint a választók megtévesztése a cél.

A politikus az összefogás miatt hozta létre a Mindenki Pécsért Egyesületet, ahol reményei szerint számos fórumon oszthatják meg a pécsi polgárok és civilek gondolataikat.

Mellár szerint az itt élők érzékelhetik, hogy a város és a régió nagy bajban van, válsághelyzet alakult ki, újból elindult az eladósodás. A felelősségteljes polgároknak mindenképpen cselekedniük kell, hiszen a mostani vezetéstől nem várhatnak semmit, nem csak hogy ők idézték elő a problémát, ők maguk a probléma.

– Jövőre le kell váltani a Fideszt, helyére szakértői vezetést, független polgármestert és független önkormányzatot kell kialakítani, ami a város érdekében fog működni – mondta a Párbeszéd pártcsoport legújabb tagja.

A korábban tíz párt támogatására is büszke Mellár szerint, ha valaki figyelemmel követte a választást, láthatta, milyen volt az ellenzéki pártok kooperációja és tudja, ez az út nem járható. Arra lenne szükség, hogy az ellenzéki pártok leüljenek, de ő már tudja, hogy ki mit mondana és milyen feltételek között lennének hajlandóak együttműködni.

Mellár szerint már csak a polgárokra és a civilekre lehet támaszkodni

– Pár nappal ezelőtti hír, hogy az egyik ellenzéki párt vezetője, aki egyébként elég erősen pécsi kötődésű, ki is nyilvánította, hogy az ő pártjuk bizonyos ellenzéki pártokkal nem hajlandó semmilyen módon együttműködni. Így nem lehet nekiindulni a jövő évnek – mondta név nélkül, utalva Keresztes László Lórántra, az LMP újonnan megválasztott társelnökére.

Mellár szerint a polgároknak, a civileknek kell összefogniuk, ezért fontos egy ilyen egyesület létrehozása, ami egy kényszert fog majd előidézni és jelenteni az ellenzéki pártok felé, hogy együtt kell működni. Tehát nem az a cél, hogy kiszorítsák az ellenzéki pártokat, hanem az, hogy rávegyék őket arra, hogy valóban vegyenek részt egy konstruktív együttműködésben.

– Szeretnénk fórumot teremteni az embereknek, hogy elmondhassák az ötleteiket, javaslataikat, hogyan lehetne a várost tovább fejleszteni. Mindenki azt érzi, hogy egyedül vagyunk, kevesen vagyunk, de ha egymásra találunk, abból erőt meríthetünk.

Létrehozott – majd kijavította, hogy „hoztak” – egy tanácsadó testületet, ahová ő maga kért fel többeket, segítsék az egyesület munkáját.

A testület tagjai: Ágoston Zoltán (író, a Jelenkor főszerkesztője), Balogh Robert (író), Bod Péter Ákos (közgazdász), Getto Tamás (építész), Hetényi János (építész és borász), P. Horváth Tamás (író), Pentz Mihály (vállalkozó), Péterffy Attila (vállalkozó), Polyák Gábor (médiakutató, egyetemi docens), Szűcs Orsolya (jogász), Törőcsik Mária (közgazdász, egyetemi tanár), Zeller Gyula (közgazdász, egyetemi docens).

A Mellárt és egyesületét elsőként támogatók névsora

– A programszerű működés szeptembertől fog indulni három területen: vitafórumot szervezünk „helyi ügyek parlamentje” néven, egy civil akadémiát, ahol neves szakértők tartanak előadásokat, illetve lesz egy vállalkozói szalon, ahol a vállalkozóknak biztosítunk fórumot – nyilatkozta.

Zárásképpen a politikus a Pink Floyd egyik dalának részletével búcsúzott: „együtt erősek vagyunk, megosztva szétesünk” – ezt már egyébként korábban eldalolta egy tévés riportban is.

Újságírói kérdésre Mellár elmondta, Kővári János Összefogás Pécsért Egyesületével, illetve Simon Wintermans mozgalmával kapcsolata nincs, a Mindenki Pécsért Egyesület a másik kettőtől függetlenül alakult meg.

– Mindenfajta civil kezdeményezésre szükség van, az idő majd eldönti, mit lehet elérni, azt is el tudom képzelni, hogy egy bizonyos idő után egyesülnek ezek az erők, hiszen a célok azonosak – így a politikus.

A városháza előtt beszélt terveiről a politikus

– Simon Wintermans-szal beszéltem, ő rokonszenvezik a Mindenki Pécsért Egyesülettel, de inkább a szabadtéri megjelenést véli fontosabbnak. Én viszont úgy gondolom, a hangsúly inkább az alulról való építkezésen van, a demonstrációk egy idő után kifáradnak.

Az eseményen a Liberálisok helyi vezetője, és a MSZP ifjúsági tagozatának egyik tagja is részt vett.

Mellár Tamás kampányában egyébként szintén e két párt vett részt nagyon aktívan, a választási kampányváró rendezvényén pedig többek között az MSZP-s volt parlamenti képviselő, Szakács László, Gonda Tibor volt MSZP-s alpolgármester, vagy éppen Puch László volt MSZP-s pénztárnok is részt vett, de ott volt Nyőgéri Lajos volt MSZP-s városi elnök is. Mellár javára egyébként az MSZP-s Tóth Bertalan lépett vissza Kertvárosban.

Mindenki Pécsért – Összefogás Pécsért?

A Mindenki Pécsért Egyesület neve nem sokban különbözik a már másfél évtizede működő Összefogás Pécsért Egyesületével. Erről kérdeztük Kővári Jánost, utóbbi egyesület elnökét. Szerinte gyanús a dolog.

– Ha valaki arra törekszik, hogy együttműködések, összefogások legyen, miért nem keresi fel a már meglévő erőket, miért hoz létre egy újabbat? Miért nem keresett meg minket és más civileket?

Kővári János szerint kicsit gyanús a dolog

– A másik dolog, hogy ezt egy plágiumgyanús névvel teszi, ami alkalmas lehet a pécsi választópolgárok megtévesztésére. Az egybecsengő dolgok gyakran egybetartoznak, ezzel pedig vissza lehet élni. Úgy érzem, a névvel igyekezett ránk hajazni – mondta.

Szerinte lehet, hogy ez inkább egy baloldali összefogás akar lenni, akárcsak a választások előtt, amikor a függetlennek kikiáltott Mellár Tamás mögé álltak – aki azóta beült az MSZP-Párbeszéd-frakciószövetségbe. Így végképp nem hiteles a személye.

Hirdetés