Miszler Tamás: „célunk a szolgáltatásainkat minél közelebb vinni az olvasókhoz”

Hirdetés

Miszler Tamás idestova 5 éve vezeti sikerrel a Csorba Győző Könyvtárat, nemrég újították meg kinevezését az intézmény élén. Ennek kapcsán kerestük meg, hogy jövőbeli terveiről, eddigi eredményeiről, az olvasás népszerűségéről kérdezzük.

– A 2015-ös pályázatában tervezettek tekintetében milyennek látja az intézmény elmúlt öt évét?

– Öt évvel ezelőtt olyan intézményt vettem át, amely korábban több fenntartóváltáson
esett át, a jogszabályi változásokat követően megkapta szinte teljes Baranya
könyvtári ellátásának feladatait, lényegében folyamatos átalakulásban volt. Az elmúlt
ciklusban az állandóság megteremtése volt az egyik legfontosabb célunk, de
mindemellett fejlődni és előrelépni is sikerült. Az egyik legkiemelkedőbb eredmény,
amit elértünk – és ezt 5 évvel ezelőtt célként fogalmaztam meg – az a Minősített
Könyvtári cím. Hosszú és összetett folyamat volt eljutni eddig, a kapott elismerés azt
bizonyítja, hogy az intézmény, a munkatársak szakmai munkája kiemelkedő, ezt az
olvasói visszajelzések is megmutatják. Itt nem állnánk meg, szeretném, ha a
következő években továbblépnénk a szakmai minősítések sorában. Az partnerségek
terén is sikerült fontos eredményeket elérnünk: helyi, megyei és országos szinten is
bővültek a szakmai együttműködéseink, sőt a nemzetközi könyvtárbuszos
kapcsolataink is erősödtek, a tavalyi évben például Hollandiában jártunk egy szakmai
eseményen. Meg kell említenem a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközponttal való
szoros együttműködésünket is, hiszen a Tudásközpont épületében szolgáltatva
számos ügyben közösen kell döntenünk úgy, hogy mindkét intézmény szem előtt
tartja a saját olvasóinak, célközönségének kéréseit, elvárásait. Mindezt úgy tesszük,
hogy az idén 10 éves épületben a betérő használók egy könyvtári gyűjteményt
látnak, ami mögött valójában két könyvtári intézmény áll.

– Van-e olyan, ami áthúzódik a most indult ötéves periódusára?

– Több olyan dolog van, ami egy ötéves ciklusnál hosszabb folyamat, ilyen például a
városi fiókkönyvtári hálózatunk fejlesztése. A városrészek könyvtárait fel kell majd
újítani a következő időszakban, szerencsére egy uniós pályázatnak köszönhetően a
Várkonyi Nándor Fiókkönyvtárunkban már jelentős fejlesztéseket sikerült
megvalósítani. A városi és megyei helytörténeti dokumentumok folyamatos
feldolgozása is zajlik, ezt szintén nem lehet néhány év alatt elvégezni. A
megyei könyvtárellátásban a Csorba Győző Könyvtárhoz tartozó 286 településen
évről-évre, ütemezetten zajlanak az eszköz- és bútorbeszerzések, lépésről lépésre
fejlesztünk. Már láthatók, hogy az idei év sajnos meghatározó jelentőségű az
említettek fejlesztések tekintetében, több betervezett munka is csúszni fog a
következő évre, adott esetben évekre.

Miszler Tamás a Minősített Könyvtár címet igazoló oklevéllel

– Az utóbbi időszakban elért eredmények, innovációk közül miket emelne ki, amikre igazán büszke lehet a könyvtár? 

– A már említett, tavalyi és során megkapott Minősített Könyvtári cím meghatározó
jelentőségű az intézmény életében, hiszen munkatársaink nagy része vett részt a
munkában, ami néha feszültséggel is járt, de a végeredmény elfeledtette ezt.
Megújult az intézményünk honlapja, külön weboldalt fejlesztettünk a megyei könyvtári
ellátásnak és digitális tartalmaink szolgáltatására is új adatbázist fejlesztettünk. Úgy
gondolom, a Csorba Győző Könyvtár könyvtárbuszos szolgáltatásai jól működnek,
ezért is igyekszünk országos szinten is módszertani központként funkcionálni, ezt a
szerepet is erősítve szervezünk háromévente – koordinálva szlovén és horvát
könyvtárbuszos szervezetekkel, intézményekkel – nemzetközi találkozókat. Úgy
vélem, ezek Pécs nemzetközi ismertsége szempontjából is fontos események. A következő hasonló programot 2021 tavaszára szervezzük, reméljük, a járványhelyzet
ezt nem akadályozza meg. Több száz rendezvényünk van minden évben a
megyeszékhelyen, ezek között számos új ötleten alapul, említhetném épp az évről-
évre népszerű, több száz középiskolást megmozgató rendhagyó irodalomóránkat,
amelyen általában 3-4 kortárs szerző beszél klasszikusokról. Igazából minden
szervezeti egységünknek vannak újításai, innovatív kezdeményezései, ezeket nehéz
egy interjúban felsorolni. Örülök, hogy rendszeresen érkeznek kreatív ötletek a
kollégák részéről, ezek mind a szolgáltatásaink fejlesztéseit, illetve az olvasók
hatékonyabb megszólítását célozzák, és számunkra ez a legfontosabb.

– A továbbiakban milyen feladatok állnak az intézmény előtt? Mik a távolabbi tervek?

– A mostani válságos helyzetben a legfontosabb cél, hogy stabilizáljuk a
működésünket és a gazdálkodásunkat, ezeken a fenntartóval való szoros és jó
kapcsolatnak köszönhetően közösen dolgozunk. A jogszabályi változások miatt
november 1-jétől a könyvtári dolgozók elvesztették közalkalmazotti státuszaikat, most
már a munka törvénykönyvének szabályai szerint dolgozunk, ez a korábbinál más
jellegű szabályozás. Az átállás szervezetileg sem egyszerű, a következő hónapok
még sok kérdést vetnek fel az átalakulás kapcsán. A város kulturális életében tovább
szeretnénk erősíteni szerepünket, ezért is tervezünk egy nagyszabású irodalmi
fesztivált 2021 őszére, úgy gondolom Pécs irodalmi múltja és jelene is
létjogosultságot ad egy ilyen rangos eseménynek. A következő években a helyi
kulturális intézményekkel, illetve a civil szervezetekkel is szorosabbra szeretném
fűzni a kapcsolatot.

– Hogyan változott az olvasók száma az elmúlt években?

Az idei év nyilván torzítja majd a számokat, hiszen hónapokig nem tudtunk
kölcsönözni, könyvtáraink zárva voltak. Az elmúlt évek kapcsán a megyei ellátásban
a regisztrált olvasók száma 15-16 ezer fő körül mozog, ami azt gondolom jónak
mondható a folyamatosan csökkenő megyei lakosságszám tekintetében. A pécsi
könyvtárainkban az elmúlt években, időszakonként néhány százalékos növekedéssel
vagy csökkenéssel 20 ezer a beiratkozott olvasók száma, ez stabil számnak tűnik, de
az olvasói korosztályok elérése különböző. Arányaiban a középiskolás korosztály
hatékonyabb megszólítását gondolnám kiemelt célnak, a számok szerint ebben a
csoportban kevesebb az olvasónk. Hozzáteszem, hogy tisztában vagyunk azzal,
hogy a 14-18 évesek igen aktívak a telekommunikációs eszközök használatában, ez
befolyásolja a könyvtárhasználati szokásaikat is. Lényegében a jövőbeni célunk az
lehet, hogy szolgáltatásainkat minél közelebb vigyük az olvasókhoz, ehhez minden
csatornát fel kell használnunk. Egy mai könyvtárnak elengedhetetlen, hogy
alkalmazkodjon a gyorsan változó világhoz, és az ebből fakadó újabb és újabb
olvasói igényekhez.

[su_note note_color=”#5eb449″]A könyvtárban szervezett eseményekről, legfontosabb az intézményt érintő tudnivalókról EZEN a linken olvashatunk. [/su_note]

Hirdetés