Ordibálásba fulladt az avató

weöres sándor3

A Király utcában kapott szobrot Weöres Sándor. A szakmát megosztotta az alkotás és annak elhelyezése is. Az egyik szobrász még liszttel is leöntötte azt, miközben végig ordított. 

Egy kávéházi asztalkánál egy csésze fekete mellett ülő, elgondolkodó Weöres Sándorról mintázott szobrot láthat az, aki a Király utca elején sétálgat. Kligl Sándor szobrászművész a költőt hétköznapi szituációban ábrázoló, bronzból készített, életnagyságú alkotása több pécsi művésznek azonban nagyon nem tetszik.

weöres sándor

Ismert pécsi értelmiségiek és művészek már a szobor avatása előtt szerveződésbe kezdtek a Facebookon, mert szerintük a költőzsenit mintázó munka kifogásolható. Többek között Böszörményi István, Pál Zoltán szobrászművészek, Borza Endre építész is nemtetszésének adott hangot. A több más pécsivel folytatott diskurzus egy Simon Wintermans (aki EKF-ek idején tartott bringatúráiról és a pécsi tulipánadományokról ismert) által feltöltött fotóhoz kapcsolódóan alakult ki. Többen jelezték: részt vesznek a szoboravatón, de azért, hogy hangot adjanak nemtetszésüknek. Ez sikerült is!

Saját alkotását kényszerült tisztogatni Kligl Sándor
Saját alkotását kényszerült tisztogatni Kligl Sándor

Amíg a 8-10 értelmiségi és művész magában tartotta ellenérzéseit az avató alatt, Böszörményi István szobrászművész ordibálással zavarta meg az ünnepséget és különböző táblákat emelt a magasba, amelyeken a szobrot és az alkotót becsmérelte. Azt üvöltözte eközben, hogy “ordenáré giccsszobrász készítette az alkotást, s szégyen, hogy Pécs Kligl Sándortól rendelt munkát”. Az ünnepség alatt többször is bekiabált, majd a mű leleplezése után egy jó adag lisztet öntött Weöres Sándorra. Végül rendőrök és közteresek fogták gyűrűbe, majd elráncigálták a szobor mellől.

weöres sándor2

Az elégedetlenkedő művészek és értelmiségiek lapunknak nyilatkozva egyöntetűen azt mondták, sem esztétikailag, sem minőségében nem megfelelő a szobor, szerintük az nem Pécsre való. Simon Wintermans művészettörténészként nyilatkozva azt mondta, ennyi erővel egy műanyagfigurát is kiállíthattak volna.

Böszörményi – miután leöntötte a szobrot – azt is kiabálta, hogy a szobor készítőjének felesége annál a minisztériumnál államtitkár, amely rendelkezési jogot gyakorol a Nemzeti Kulturális Alap felett. Azt is mondta, hogy Kligl tagja az NKA pályázatairól döntő kollégiumnak.

Páva Zsolt polgármester lapunknak azt mondta, ízlésbeli dolog, kinek tetszik az alkotás, s kinek nem. Megjegyezte: ilyen típusú, a megmintázott embert hagyományos szituációban ábrázoló szobor nincs Pécsett.

weöres sándor5

– Szerintem egy ilyen alkotás vállalható, ezzel együtt minden véleményt elfogadok, de azt a provokatív hozzáállást, amit tapasztaltunk, mélységesen elítélem – mondta.

A Weöres-szobrot készítő Kligl Sándor tisztán a személye elleni támadásként fogja fel azt, ami történt.

– Hosszú hónapokig dolgoztam rajta, büszkén vállalom. Manapság divat tüntetni bármi ellen, így szobrok ellen is – magyarázta.

Pécs még tavaly döntött arról, hogy támogatást kér a kulturális alaptól, mert a jelentős pécsi kötődéssel rendelkező költőnek, Weöres Sándornak akartak méltó emléket állítani. A szobor 18 millió forintba került, azt az NKA 5 millióval támogatta; utóbbi forrásra az önkormányzat pályázott.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés

1 hozzászólás

Comments are closed.