10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapPécs AktuálHargitai szerint ősszel épül meg a tábor

Hargitai szerint ősszel épül meg a tábor

Ősszel kezdik építeni és még ősszel be is fejezik a Martonfa melletti lőtéren a menekültek ideiglenes befogadóállomását – vélekedik Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője. A táborban egyszerre legfeljebb ezer menekültet szállásolnak el, s ki is járhatnak belőle az emberek, ezzel együtt be lesz kerítve a terület, s megerősítik a környék közbiztonságát.

Lapunkat a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal arról tájékoztatta, hogy a „menedékkérők kirívóan magas számára és a jelenlegi befogadó intézmények zsúfoltságára tekintettel döntött a kormány, hogy bővíteni kell a befogadórendszert”.

Ilyen lesz?
Ilyen lesz?

Hargitai János képviselő azt mondta, a tábor kiépítése nem augusztusban, hanem ősszel kezdődik el, s még abban az évszakban fogadja is a menekülteket. Azt mondta, a tábort ellátják a szükséges közművekkel, kerítéssel kerítik körbe, azon belül konténerekben oldják meg a menekültek ideiglenes ellátását, egyes esetekben azonban sátrakra is szükség lehet.

Az ideiglenes azt jelenti, hogy a menekültügyi eljárás lefolytatásáig maradnak a menekültek a táborban. Akinek a kérelmét elutasítják, el kell hagynia az országot. Valószínűleg ők lesznek túlnyomó többségben.

A tábor nem börtön, azt majd Hargitai szerint elhagyhatják az emberek, de nyilvánvalóan csak azok, akiknek lesz pénzük utazásra. Emiatt a környéken és Pécsen is meg fogják erősíteni a járőrszolgálatot. Hozzátette: a tervezett martonfai táborban a legtöbb menekült csak néhány napig marad. Kérelmük elbírálása után visszaszállítják a menedéket nem kapó embereket Szerbiába, illetve abba az országba, amelyből beléptek hazánkba.

A képviselő vélekedése szerint Martonfán, Hirden, Perekeden alig jelennek majd meg a menekültek. Akiknek lesz pénze utazásra vásárlásra, az Pécsre látogathat el. Szerinte ugyanakkor az emberek túlnyomó része örül majd, hogy le tud fürdeni, meg tud pihenni pár napos Magyarországon tartózkodása alatt. Akik menedéket kapnak, szerinte rögtön továbbállnak Nyugatra.

A martonfaiak közben folyamatosan tüntetnek a lőtér területén, miközben polgármesterüket Budapesten tájékoztatják a részletekről.

A „Tiltakozás a martonfai menekülttábor ellen” nevű Facebook-csoport oldalán arról írnak, hogy a kiszivárgott hírek szerint szerdán reggel jön a katonaság, a munkagépek és a rendőrök, hogy megkezdjék a munkát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő