Öt óvodában és két bölcsődében találtak covidosokat Pécsett, 81-en kerültek karanténba

A Városközponti Óvoda Móricz Zsigmond Téri Tagóvodájában az egyik kisgyermekről igazolódott be, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést. A járványügyi kivizsgálás eredményeként 11 óvodás került karanténba – írja az önkormányzat hétfő délutáni közleménye.

A Kertvárosi Óvoda Testvérvárosok Terei központi óvodájában három dolgozóról igazolódott be, hogy elkapták a koronavírus-fertőzést. A velük szoros kapcsolatba került két óvodai csoport, összesen 24 kisgyermek, valamint 2 dolgozó esetében rendeltek el hatósági karantént.

A Nyugati Városrészi Óvoda Zipernowsky Károly Utcai Tagóvodájában az egyik dolgozó koronavírus-tesztje lett pozitív. A lefolytatott kontaktkutatás eredményeként összesen 17 gyermek került járványügyi megfigyelés alá.

A Nyugati Városrészi Óvoda Esztergár Lajos Utcai Tagóvodájában és a Közraktár Utcai Sportóvodában is egy-egy gyermekről bizonyosodott be, hogy elkapták a fertőzést. Mivel mindketten már több mint egy hete voltak utoljára az intézményekben, ezért a hatóság további járványügyi intézkedést nem tartott indokoltnak.

A Kisgyermek Szociális Intézmények Törpike Bölcsődéjében és Kicsi Kék Bölcsődéjében is egy-egy dolgozó koronavírus-tesztje lett pozitív. Előbbi intézményben mindössze egy munkatárs, utóbbi bölcsődében pedig 17 kisgyermek számára rendelték el a hatósági járványügyi megfigyelést.

Valamennyi intézményben gondoskodtak az érintett csoportszobák és közös helyiségek fertőtlenítő nagytakarításáról. A karanténnal nem érintett gyermekek számára az intézmények továbbra is biztosítani tudják az ellátást – áll a városháza közleményében.

Hirdetés