Páva Zsolt és a pécsi oktatás az LMP célkeresztjében

„A Fidesz forráselvonó politikája kivérezteti a pécsi oktatást” címmel tartott sajtótájékoztatót az LMP szerda délután. Mégsem a címben megjelölt téma állt a középpontban, hanem Páva Zsolt polgármester 2014-es beszéde.

Országjárása keretében érkezett Pécsre Kanász-Nagy Máté, az LMP újonnan kinevezett szóvivője ismertetni a párt Megújuló Magyarország programjának oktatásra vonatkozó részét.

Elmondta, az LMP minden száz költségvetési forintból húszat az oktatásra költene, ami szerintük másfél-kétszeres emelést jelentene a mostani állapothoz képest. Hisznek benne, hogy a nagyobb települések, városok képesek fenntartani iskoláikat, ezért vissza kell nekik adni azokat.

A felsőoktatással kapcsolatban Kanász-Nagy úgy nyilatkozott, a párt álláspontja szerint mindenkinek egyenlő esélyt kell adni, hogy bejusson a főiskolákra, egyetemekre. A jelenlegi tandíjas képzéseket el kell törölni, hogy ne a család anyagi helyzete, hanem a diák teljesítménye domináljon a tanulmányok során – mondta.

Keresztes László Lóránt, pécsi önkormányzati képviselő a pécsi oktatás helyzetére áttérve elmondta, szerinte a várost „az egyetem tartja lélegeztetőgépen”, Pécs sorsa az egyetem sorsához kötődik. Jó irány, hogy minél több külföldi hallgatót kell hozni a városba, ám ehhez meg kell teremteni a megfelelő infrastruktúrát is. Oktatói hiánnyal küszködnek, ráadásul problémák vannak az alacsony bérezéssel.

Óriási probléma szerinte, hogy a város és az egyetem képtelen volt egy együttműködést létrehozni.

Végül a képviselő részleteket olvasott fel Páva Zsolt 2014-es beszédéből, miután újjáalakult a városi közgyűlés a választási győzelem után. Őt idézgette, majd sorban cáfolgatta sorait.

Keresztes szerint 2009-ben, mikor Páva a város élére került, 41 ezer fő állt teljes foglalkoztatásban. A legutóbbi, 2015-ös adatok szerint ez a szám 36 ezer. Pécs, gazdasági teljesítménye alapján a vidéki nagyvárosok rangsorában a leghátsó helyre zuhant vissza, ezt bizonyítja az is, hogy itt a legalacsonyabb az iparűzési adó – állította.

Keresztes úgy vélte, új munkahelyeket alig teremtettek, a városban történő fejlesztéseknek pedig semmi köze nem volt a városvezetés munkájához. Páva Zsolt és a városvezetés becsapott mindenkit, megbuktak, már csak technikailag vannak még hatalmon – zárta sorait a pécsi képviselő.

hirdetés

Hirdetés