Pécsi buszfolyosó: mégis mit szólnak hozzá?

Erre lesz a pécsi buszfolyosó

Közel 800 millió forintos fejlesztési forrásból építik ki Pécs kelet-nyugati irányú közösségi közlekedési tengelyét. Civil szakembereknek elég határozott véleményük van dologról.

hirdetés

A belvárosi buszfolyosó a tervek szerint biztonságos átjutást kínál a kerékpáros és a helyi autóbuszos közlekedés számára. Ezért körforgalmat alakítanak ki a Szigeti út és a Tüzér utca kereszteződésében. A buszfolyosó onnantól kezdődik és tart majd a Hungária úton át a Kórház térig és a Rákóczi útig, ahol a városi hálózathoz csatlakozó kerékpárutat is létrehoznak.

Buszfolyosó
Megváltozik a kelet-nyugati irányú forgalom

A Pécs és Térsége Közösségi Közlekedéséért Egyesület az idén kezdődő projekt kapcsán meglehetősen határozott véleményt képvisel.Gimesi Zoltán, az egyesület elnöke úgy fogalmazott, hogy évtizedes, hiánypótló tervek válhatnak valóra a buszfolyosó kialakításával, az utóbbi években jelentősen nőtt a buszok menetideje az egyre nagyobb forgalom miatt.

A dugókban eltöltött idő nem csupán az utasoknak jelent bosszúságot, hanem az autósok számára is hátrány, ráadásul nő a környezet terhelése is.

Véleménye szerint olyan megoldást kell találni, amellyel a közösségi közlekedés előnyben részesíthető, de az egyéni közlekedés sem szenved akkora hátrányt, hogy a forgalom átrendeződése máshol jelentsen problémát. Ezért nagy hangsúlyt kell fektetni az alternatív útvonalak fejlesztésére is, amelyre komoly esély van a közeljövőben.

Busz11
Cél a közösségi közlekedés erősítése

A szakember amondó, hogy a folyosó nyomvonala lehetőséget ad a buszközlekedés gyorsítására, kiszámíthatóbbá válik a menetrend, ez a közösségi közlekedés versenyképességét is növeli az egyéni közlekedéssel szemben, ahogy azt már számos európai, hazai, sőt pécsi példán keresztül – fonódó hálózat, Megyeri úti buszsáv – már tapasztalható.

Az ilyen forgalomcsillapított övezetek elérhetőségét továbbra is biztosítani kell a lakosok, illetve az árufeltöltők részére, a környéken pedig fejleszteni kell a parkolási rendszert, hogy az üzletek elérhetőek maradjanak.

Forgalmi-átrendeződés-belváros-720x449
Így változna a belváros fogalma

Mindemellett a belvárost északról elkerülő útvonalon (Kálvária utca – Aradi vértanúk útja – Kodály Zoltán út) sokkal több lehet az autó, ezért ezért célszerű olcsó mini-körfogalmak kialakítani, a lámpákat is átprogramozni. Ezek mellett azt is javasolják, hogy a buszfolyosó kivitelezése során bővítsék a zöldfelületeket, a gyalogoskapcsolatokat és a kerékpárutak fejlesztését.

  • Gipsz Jakab

    Bocs, de egy Pécs méretű városban mégis mit jelent a “dugó” fogalma? 10 helyett 15 percig tart, míg átérsz a város túloldalára?

  • A. Zimmer

    Ez az ostoba elképzelés olyan komoly dugókat fog okozni, már a bevezetésének első pillanatában, hogy pl. a 2-es buszok a Budai vámtól egészen a 48-as térig állni fognak. Nemcsak az utasok lesznek kiakadva, hanem a városban autózók is.
    Értem én, hogy csökkenteni kell a környezetterhelést a belvárosban, de nem úgy, hogy közben a 6-os úton okoznak óriás dugókat és nem is úgy, hogy megmérgezik Kálvária utca – Aradi vértanúk útja – Kodály Zoltán úton lakók életét. Megpróbálták már megbecsülni legalább, hogy milyen a forgalomterhelésre számíthat az északi vonal? Nyilván nem! A kedves “szakértők” életképes anyagilag is kivitelezhető megoldásokat javasoljanak, ne ilyen hülyeséget.
    A megoldás első lépése egyébként egy korrekt elkerülő út lenne, utána lehet bármilyen belvárosi forgalomkorlátozásba gondolkozni.