Pécsi kulcsember az MSZP-s kémbotrány felmentő bírái között

A Gyurcsány-kormány idején történt orosz hátterű kémkedési botrányban öt ítéletből egy elmarasztalta, négy felmentette az ügy vádlottjait. A Magyar Nemzet megvizsgálta, hogy kik hozták meg ezeket az ítéleteket, milyen álságos politikai támadások kísérték az eljárást, illetve azt, hogy az orosz hátterű botrány milyen nemzetközi károkat okozott hazánknak – írja a lap. 

hirdetés

Az orosz titkosszolgálati akcióban az NBH-ban, ahol akár államtitkokhoz is hozzájuthattak, és ami egyesek szerint felért egy hazaárulással, Galambos Lajos nyugállományú vezérőrnagyot, az NBH-t 2007-ben vezető főigazgatót kémkedéssel, Szilvásy György volt minisztert felbujtóként elkövetett kémkedéssel, P. Lászlót, egy orosz kapcsolódású biztonságtechnikai kft. cégvezető-tulajdonosát bűnpártolással, Laborc Sándor volt dandártábornokot, Galambos utódját hivatalos személy által elkövetett bűnpártolással vádolták meg 2011-ben.

A vádirat lényege szerint a fentiek közreműködtek abban, hogy az Orosz Föderáció Biztonsági Szolgálatának (FSZB) megbízottjai információszerző tevékenységet végezzenek hazánkban. Szilvásy és az NBH főigazgatója, Galambos a parlamentben megbeszélést tartott az FSZB helyettes vezetőjével.

Szóba került, hogy az NBH-ból információk szivárognak ki, ezért az orosz titkosszolgálati vezető felajánlotta, szakemberei poligráfos vizsgálattal segítenek a kiszivárogtató felkutatásában – írja a lap.

A Kúria Mészár Róza vezette tanácsa azonban tavaly kimondta, a vádlottak nem követtek el bűncselekményt.

A Magyar Nemzet emlékeztet rá, Mészár Róza 2007-ben, a Gyurcsány-kormány idején került át a Baranya Megyei Bíróságról a Kúria elődjére, a Legfelsőbb Bíróságra, 2010-ben az MSZP alkotmánybíró-jelöltje volt. A bírónő férje az MSZP-, korábban MSZMP-közelinek tartott milliárdos pécsi vállalkozó, Varga Jenő, aki a pártállam utolsó időszakában az állampárt pécsi alapszervezetének vezetője volt, s a megyei KISZ-t olyan potentátok erősítették, mint Gyurcsány Ferenc.

A politikai erőtérben Puch Lászlóhoz, az MSZP pártpénztárnokához és Lusztig Péter volt szocialista országgyűlési képviselőhöz, megyei rendőrfőkapitányhoz való kötődéséről ismert.

Varga Jenő az egyik legsikeresebb hazai felszámolóbiztos, nevéhez fűződik egyebek mellett a Malév, a Mal és a Gyulai Húsipari Zrt. felszámolása is. Mészár Róza kúriai bíróként a korábbi újbudai polgármestert, Molnár Gyulát – a későbbi MSZP-elnököt – és az SZDSZ-es Lakos Imre alpolgármestert mentette fel a hivatali visszaélés bűntette alól, pedig Molnár korábban másodfokon letöltendő börtönbüntetést kapott.