8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletPécsi vezetéssel létesül Nemzeti Virológiai Laboratórium

Pécsi vezetéssel létesül Nemzeti Virológiai Laboratórium

Jakab Ferenc virológus professzor, a PTE Szentágothai János Kutatóközpont virológiai kutatócsoportjának vezetője áll majd az élén annak a Nemzeti Virológiai Laboratóriumnak, aminek felállítását pénteken jelentette be Palkovics László miniszter.

A kormányzat múlt héten elfogadta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiáját, ennek részeként péntektől több mint 53 milliárd forint összegű pályázati lehetőség nyílt meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 145 milliárdos keretéből.

A következő öt évben 18 nemzeti laboratóriumot hoznak majd létre, az erre szánt 90 milliárd forintból idén 14-et használnának fel. Közöttük van a korábban még nem is tervezett, de most kiemelten fontossá vált Nemzeti Virológiai Laboratórium, ennek élén Jakab Ferenc professzor fog állni.

Jakab Ferenc (fotó: Csortos Szabolcs/PTE)

– A Nemzeti Virológiai Laboratórium elsődleges célja, hogy a Pécsi Tudományegyetem meglévő, kiemelkedő virológiai laboratóriumára alapozva, magas színvonalú, nemzetközi szintű alap- és alkalmazott virológiai kutatásokat végezzen – mondta Jakab Ferenc. – Vizsgálataink egyik fő iránya a vírusfertőzések elleni védekezések hatékony módjainak kifejlesztés, amelyek akár a vakcinafejlesztés, akár a gyógyszeres kezelés lehetőségét is érintik. A kutatás mellett fontosnak tartjuk a hazai utánpótlásnevelés erősítését is ezen a tudományterületen.” – hangsúlyozta a professzor.

Kiemelt képünkön a Szentágothai Kutatóközpont virológiai laborja.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő