Rengeteget tesz a pécsi idősekért ez a harminc éves egyesület

A Pécsi Nyugdíjas Egyesület idén ünnepli harmincadik jubileumi évfordulóját. A május 17-i jeles eseményen, az ANK színháztermében dr. Őri László, Pécs alpolgármestere köszöntötte a jelenlévőket.

hirdetés

A rendszerváltás óta működő egyesület fő hitvallása, feladata a nyugdíjas társadalom helyi érdekvédelme és érdekképviselete. A Pécsi Nyugdíjas Egyesület számos programot szervez, de több mint húsz tematikus klub is tartozik hozzájuk, mint a Szant-Mat Jóga Klub és a Búzavirág Népdal-, Tánckör. Eseményeikkel, programjaikkal elsődleges céljuk, hogy a tagok szellemileg és fizikailag is frissek maradjanak, de nagy figyelmet fordítanak arra is, hogy a hátrányos helyzetűek, mozgáskorlátozottak, betegek, egyedülálló, nehéz szociális körülmények között élő klubtagok is igényeiknek megfelelő programokhoz jussanak.

Őri László alpolgármester, köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a fiatalabb generációk sokat köszönhetnek az időseknek, ezért fontos az, hogy a szép kort megélt embereknek is legyenek programlehetőségei városunkban.

– A mai modern társadalomban egyre nagyobb problémát jelent az elmagányosodás, mely leginkább egy nagyvárosi jelenség. Pécs az elmúlt években számos projektet indított el annak érdekében, hogy az idősek ne egyedül töltsék a mindennapjaikat, hanem hasznos kulturális, közösségi programon vehessenek részt. Az idén harminc éves Pécsi Nyugdíjas Egyesület is egy olyan erős közösség, mely élményeket tud biztosítani a pécsi időseknek –  mondta Őri László.

Az alpolgármester hozzátette, hogy fiatalként köszönetet kell mondanunk a pécsi időseknek, hiszen ők azok, akik évtizedek óta építik Pécset, az ő munkájuknak köszönhetően mutatja Pécs azt az arcát ma, melyet mindannyian olyannyira szeretünk.

Zárásként Őri László kiemelte, hogy valamennyi vendéget szeretettel várnak a tavaly útjára indított „Magunk között” című, pécsi időseknek szóló beszélgetéssorozat következő állomására, a Felsőbalokány utcai nyugdíjasház termébe.

hirdetés

Hirdetés