Koszos sátorral takarták ki az emlékművet

Nem mindennapi tiszteletlenségről tanúskodik az, ahogyan a Gulagra (is) ártatlanul elhurcolt áldozatok elé pakolták ki cuccaikat a hajléktalanoknak szóló tanácsadás rendezői. A Város Mindenkié Csoport legutóbb akkor hallatott magáról, amikor egy 1,5 milliós tartozást felhalmozó családot akartak megvédeni attól, hogy István aknára költöztessék őket. 

A pécsi tagokból álló csoport annak ellenére kérte ezt a helyszínt, hogy az alkotás már szemmel láthatóan ott volt január 31-től a Kossuth téren.

A Város Mindenkié csoport azonban február elsején jelentette be az akciót a rendőrségen, méghozzá pont ugyanoda, ahol az Inconnu-csoport által készített installáció is állt.  A mű a szovjet munkatábor-hálózat szörnyűségeire utal, az elhurcolt mintegy 800 ezer magyarra, akik közül 300 ezren soha nem tértek haza.

Konkoly-Thege Júlia a csoport képviseletében azt mondta, hogy tagjaik 80 százaléka érintett, hajléktalan, vagy lakásszegénységben él, így az a céljuk, hogy az ő érdekeit védjék. Azért is települtek ki, mert szerintük az emberek nem látják a belvárosban, hogy mennyi hajléktalan van, nincsenek szem előtt, ezért is építettek fel egy kunyhót.

Arra kérdésre, hogy miért éppen a szovjet munkatáborokban elhunytak áldozatai elé pakolták ki a cuccaikat, azt mondta, hogy ők nagyon sajnálják, de állításuk szerint sem a rendőrség, sem a közterületeket gondozó Biokom Nkft. sem tudta, hogy itt van az emlékmű.

rászerveztek az emlékműre (2)
Ezzel takarták ki a Gulag-alkotást

Ez utóbbi állítása azonban már azért is erősen megkérdőjelezhető, mert a kulturális bizottság már január 17-én jóváhagyott több, idei évre vonatkozó közterület-foglalási kérelmet, köztük az Inconnu-csoportét is – a Biokom pedig tudott a dologról.

– Láttuk az emlékművet mi is a héten – ismerte el Konkoly-Thege Júlia, ám ennek ellenére nem akartak arrébb menni még néhány méterre sem, mert ez egy “csapatmunka”, meg ez a legforgalmasabb hely, különben is, ők ide kérték az engedélyt.

rászerveztek az emlékműre (7)

A Város Mindenkié Csoport egyébként legutóbb azzal került be a hírekbe, amikor az önkormányzat a Kodály Központtal szemben található dzsumbujt szerette volna megszüntetni, és egy olyan családnak akart másik lakást adni a belvárosi helyett, akik 1,5 milliós tartozást halmoztak fel, jogerős kilakoltatási végzés volt ellenük. Az említett család ugyanakkor a Györgytelepről érkezett, és István-aknán kaptak volna másik lakást úgy, hogy gyakorlatilag évekig nem fizettek lakbért.

 

 

 

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ott a pont. “Koszos sátorral takarták ki az emlékművet” a koszos hajléktalanok meg miért csúfítják létükkel a szép városképet :/ Az épp aktuális problémák szerintem fontosabbak, mint azok amiken már nem változtathatunk. Pedig elég nagy az a tér egy emlékműnek és egy ilyen kezdeményezésnek is. Aztán meg épp elég üresen álló épület van Pécsen amiknek a száma csak nőni fog. Lehet a város nem elég nyitott a rászoruló emberek megsegítésére.

  2. Azon gondolkozom, hogy amikor az ember leül egy ilyen cikket megírni, az hogyan is történhet a gyakorlatban. Ott van egy papíron, hogy éppen kit kell leokádni, vagy lehet saját tippeket hozni a leokádandó célcsoportból? Maga gyűjti-e az ember az anyagot, vagy jön a megrendelés valahonnan? Szükség van-e arra, hogy valaki leokézza a gyalázkodó anyagot? Illetve: komolyan gondolja-e az ilyen programcikkeket író agitpropos, hogy ő most alapvetően újságírói munkát végez? Elhiszi-e ezt? Izgalmas kérdések ezek, unokáink majd érdeklődéssel lapozgatják ezeket a csodálatos kordokumentumokat. Csak így tovább, hagyjatok minél több nyomot.

  3. Na ezert kar volt diplomat szerezni, hogy bebizonyitva lassuk a kepmutatast, mert a szandekossag szepen tetten erheto, hisz aki elobb erkezett, annak a helye lefoglalodott, aki kesobb erkezett, kerhette volna a datum megvaltoztatasat, csak ehhez emberseg es intelligencia is szukseges.

  4. Nem akarok kötekedni, de a cikk erősen félrement.
    1.: Az engedélyt kiadó céget kéne hibáztatni, hogy adhattak engedélyt ki ugyanarra a helyre 2x. Nem vagyok vele tisztában, de lehet, hogy őket büntették volna meg, ha nem oda építenek, ahova engedélyt kaptak.
    2.: Mindkettő kezdeményezés tetszett nekem személy szerint. De azért illene, megkérdeznünk, hogy mi a fontosabb: 800000 elhurcolt, megkínzott, megölt magyar akikre emlékezzünk, vagy azok az emberek, akik a mai napig a sorsukra vannak hagyva és segítség nélkül naponta fagynak meg az utcán szintén szörnyű kínok között, akiken még tudunk segíteni.
    3.: Tudtommal ez több egyesület összefogása volt, köztük a támasz alapítvány és még páran

Comments are closed.