Sztárokkal is bulizhatunk a hosszú hétvégén

Bizonyosan nem fognak unatkozni a pécsiek a szombattól kedd estig tartó hosszú hétvégén, ugyanis több rendezvényt is tartanak a városban egy időben. Cikkünkben részletesen bemutatjuk, mi minden közül csemegézhetünk ebben a pár napban.

hirdetés

Az alaphangot a Déli Kapu Fesztivál nyitánya adja meg a Sétatéren. A belvárosi folklór eseményen három nap alatt hat hazai és három külföldi táncegyüttes mutatkozik be. Az előadások mindhárom nap este fél nyolckor kezdődnek.

A nyitónapon, szombaton Időtlen értékeink címmel a balatonlellei Lelle Táncegyüttes és a pécsi Mecsek Táncegyüttes ad válogatást a Kárpát-medence legszebb táncaiból, vasárnap a komlói Pöndöly Néptáncegyüttes, a mohácsi Zora Táncegyüttes, a pécsi Baranya Táncegyüttes, valamint a vokányi-újpetrei Német Nemzetiségi Táncegyüttes lép színpadra.

Hétfőn a romániai Ardeleana Folklóregyüttes, a bolgár Trakijtsche Néptáncegyüttes és az olasz Zampognaro Lagaro Folklóregyüttes szórakoztatja a közönséget. A program mindhárom nap táncházzal zárul.

A folklórfesztivált egy-egy, szintén kiemelt esemény előzi meg és követi. A Finnugoria, azaz a finnugor népek nemzetközi kulturális fesztiválja keretében pénteken este komi és orosz ének-, valamint néptáncegyüttesek lépnek fel, augusztus 20-án pedig a Magyarok kenyere ünnepre kerül sor. A fesztiválok zárásaként a Misina Táncegyüttes ad gálát a Dóm téren felállított színpadon.

A Sétatéren eközben negyven kitelepülő vendéglő és borászat várja a közönséget.

Kedden, állami ünnepünkön reggeltől családi játszóházat működtetnek, hogy délután fél ötkor kezdetét vegye a Magyarok kenyere program. Páva Zsolt polgármester, valamint az erdélyi árvákat gondozó alapítvány vezetője, Böjte Csaba testvér és az ötletgazda Korinek László mond majd köszöntőt, fellép a Mecsek Táncegyüttes, hogy aztán Udvardy György pécsi püspök áldja meg az új kenyeret.

Ez utóbbiból mindenkinek jut majd, ugyanis az alapanyagául szolgáló, az egész Kárpát-medencéből érkező lisztből kis cipókat is készítenek erre a napra. Ezeket bárki megvásárolhatja majd, a befolyó összeget pedig nemes feladatra, gyermekétkeztetésre fordítják.

A Magyarok kenyere ünnep részletes programja:

Kertváros sem marad ki a jóból.

Itt augusztus 20-án a Nevelési Központnál az Agora-park ad otthont egy civil szervezet szponzorok segítségével megtámogatott rendezvényének. Fellép többek között Kállay-Saunders András, Csepregi Éva, Zoltán Erika, az Ámokfutók és Szentgyörgyi Romeo is.

Kertvárosban tizenkét órán át tartó elfoglaltságot találhat magának, aki kilátogat az eseményekre: az állami ünnep délelőttjén, már 11 óra előtt elkezdődnek a programok. Ekkortól használhatják a gyerekek egész nap a légvárat, s vehetnek részt a játszóház programjain.

A Klinikai Központ szűrőbusza is megérkezik, amelyben alapvető vizsgálatokat végeznek ingyenesen, emellett a rendezvényen részt vevőket az egészségtudatos életmódhoz szükséges tanácsokkal is ellátják a szakemberek.

A délelőtt során 11 órától Szentgyörgyi Romeo tart fitneszbemutatót, majd a mozgás után az éhesek, szomjasak sör-virsli versenyen vehetnek részt, s a PTE-PEAC sportolói küzdősport- és önvédelmi show-t is tartanak ezt követően.

A délután folyamán kettő órától a Polgár Peti Sing Up Comedy szórakoztatja az érdeklődőket, majd 15 órától fellép az Ámokfutók, 16 órától a Neoton Família kortalan énekese, Csepregi Éva, valamint 17 órától a Koktél zenekar. Egy rövid break-bemutatót követően a Megasztár ötödik évadjában negyedik helyezést elért Kállay-Saunders András veszi birtokba a színpadot 18 órától, este héttől pedig Zoltán Erikáé lesz a terep. Este nyolctól utcabál zárja az egész napos programsort, majd víz- és fényjátékkal búcsúzik az esemény.

[frame]

A Kertvárosi Családi Nap részletes programja:

10:45: megnyitó
11:00-19:00: játszóház, légvár stb.
11:00-18:00: egészségügyi szűrés, előadások, prevenciós előadások
11:00-22:30: Dj Ata
11:00-11:45: Szentgyörgyi Romeo
11:45-15:00: Sör-virsli verseny (4 fordulós)
12:00-12:25: PTE PEAC RFC küzdősport és önvédelmi bemutató
12:25-12:45: szünet
13:00-13:45: Fitneszbemutató
14:00-14:45: Polgár Peti Sing Up Comedy
15:00-15:40: Ámokfutók
15:40-16:00: szünet
16:00-16:40: Csepregi Éva (Neoton Família) koncert
16:40-17:00: szünet
17:00-17:40: Koktél zenekar
17:40-18:00: Break-bemutató
18:00-18:40: Kállay-Saunders András
19:00-19:40: Zoltán Erika
19:50-22:20: Utcabál a Koktél zenekarral
22:30-23:00: vízjáték, fényshow

[/frame]

Hirdetés

16 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Tisztelt lakók!
    Az Ifjúság útján, a Paulus kv-zóval szemben, ingyen virsli osztás lesz korlátlan mennyiségben!
    Sok szeretettel várunk mindenkit!!

  2. Van esély rá, hogy tényleg vízijáték lesz: ázottra issza magát a csőcselék, aztán a vihar kitakarítja a várost…

  3. Én is úgy “hallottam” hogy kerti buliba a hirdi bontós cigányok a főszervezők.

  4. Muszáj az én nick nevemen osztani az észt? Menj könyvtárba a kertvárosi napok helyett!

  5. Ők is kint buliznak? Virsli sörös balos-cigós maffia bulin? Akkor már még egy ok hogy ne szavazzak rájuk innen Kertvárosból.

  6. gazdag cigó balròl megtámogatva virsli sörös bulija kell Kertvárosnak?És a városvezetés?

  7. Az hogy milyen szintű programok vannak,az a közönségtől is függ .Ha többen részegednek mint kellene,az azt mutatja hogy a program nem köti le az embereket . De választani kéne a Majális és egy nemzeti ünnep programjai között .Vagy ez,vagy az . Hol vannak a hagyomány őrzők,a lovasok,az interaktív gyermekprogramok ,a népi játékok,és a mesemondók ,a különböző államisággal, és a történelmi korral foglalkozó ismeretterjesztő előadások ? Néhány sztár gázsijából SIMÁN kijött volna . Van helyette szellemileg züllesztő céltalan kavalkád,véradással virslizabálással egybekötve ennyi a gasztronómia is !
    Cirkusz kell a népnek,és azt meg is kapják . Először az iskolában,a médiában, és a szüleiktől is . Kivételek persze csekély mértékben akadnak . Más népeknél mindenki ,még a fiatalok is aki teheti az alkalomhoz illően öltözik,lásd az Októberfestet,nálunk ciki ha egy kis népi jellegű ruhát hord egy fiatal , ott büszkeség . Ha máshogy nem is de ott az ember a legalább a látványnak is a részese !
    Ja hogy ez nem is a megemlékezózés a cél hanem a pénz elköltése ..

  8. Szerintem kb. mindegy milyen gagyi sztárocskákat és csuhás bohócokat hívnak meg, a magyar ember számára minden ünnep ugyanarról a formagyakorlatról szól: a közös leittasodásról. Én is szívesebben hallgatnám Cecilia Bartoli énekét vagy a Cronos kvartettet, de lássuk be, a pécsiek többségét nem érdekli a kultúra, csak az ájulásig tartó tivornya.

  9. Kertvárosban várják a baloldali retro prolikat a belvárosban a jobboldali hegylakókat éa sznobokat.
    Kertváros napot a gazdag cigók szervezik a belváros közpénzből megy.

    Ez van…

  10. Az nem tűnik fel, hogy mindezek két helyszínen lesznek? Ki-ki válogathat érdeklődése szerint.

  11. Néptánc és Ámokfutók? Kenyérszentelés és Zoltán Erika? Mise és sörvirsli verseny? Ki a manónak jutott eszébe a giccs különböző válfajainak ilyen perverz, nagy nyilvánosság előtt, aljas indokból történő mixelése?

Comments are closed.