11 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapPécs AktuálTöbb mint százan akarják a migránspárti Soros pénzét

Több mint százan akarják a migránspárti Soros pénzét

Több mint száz pályázat érkezett a Soros György által támogatott Emberség Erejével Alapítványhoz, amely éppen a pécsi választások előtt hirdeti majd ki a győztes civil pályázatokat. 

A leadási határidő után azonnal sajtótájékoztatót is tartott a Soros György által 130 millióval támogatott Emberség Erejével Alapítvány.

Összesen 111 pályázat érkezett be

Két kategóriában lehetett pályázni. Az egyik az Indító Program volt, ahol a most induló közösségek maximum 500 ezer forintos, azonnali támogatást is nyerhetnek. Erre összesen 40-en jelentkeztek. A másik kategória az Erősítő Program volt, ahol a civilek 1-3 millió forintot is kaphatnak.

– Kíváncsiak voltunk, hogy a decemberi sajtóvisszhang után hányan adják be pályázatukat, de elégedettek vagyunk. 200 milliós támogatási igény jelent meg, nem egészen 100 milliót tudunk kiosztani – mondta Nyirati András, az alapítvány vezetője. Baranyából 65 pályázat érkezett be, a többit Tolnából és Somogyból küldték.

Baráti társaságok is pályázhattak

Akár baráti kör, nyugdíjas klub vagy szomszédok is pályázhattak, azaz olyan szerveződések, akik mögött nincs jogi személy. Az ilyen informális csoportok esetében az őket képviselővel, azaz magánszeméllyel fognak szerződni – összesen 24 ilyen csoport adott be kérelmet egyébként.

Kistelepülések, és médium is megjelent a pályázók között

Összesen 34 olyan pályázat érkezett be, ami kistelepülésektől jött. De volt olyan is, aki kommunikációs tevékenységgel foglalkozik.

– A környezetvédelem, az egészségtudatos életmód és gondolkodás megváltoztatásával foglalkozó civilek jelentkeztek, de kisebb részt kulturális pályázatok is voltak. Akadt történelmi egyházhoz kötődő civil szervezet, különböző sportágak képviselői is jelentkeztek, és volt egy médium, azonban ő cégként pályázott, ami nem felelt meg a kiírásnak – mondta Mester Zoltán, az ECK kommunikációs vezetője.

A nyertes pályázók névsora egy hónapon belül derül ki, amit nyilvánosságra is hoznak. A pécsi társaság szerint a pályázókat folyamatosan szemmel tartják majd, hiszen a pályázók az Indító Programnál azonnal megkapják az összeget, az Erősítő pályázóknál pedig először a 60 százalékát. Nem kérnek fénymásolatokat.

– A személyes kapcsolatban hiszünk, így nem kérünk rengeteg fénymásolatot egy-egy beszerzésnél – mondta Nyirati.

Vissza is követelhetik a pénzt, de nem kérnek jelentést

Bár többször is hangoztatták, hogy a bizalomra építik a kapcsolatot, azért ha valaki nem úgy használja fel az összeget, amit a pályázatban megjelölt, vissza is kérhetik az összeget.

– Fő célunk, hogy erősebbé váljanak ezek a szervezetek, növekedjenek. Ha mondjuk több aktív tag lesz, az megmaradó hatást jelez a program lezárulta után. Ez már sikeresnek számít, de pontosan nem fogjuk számon kérni az elért eredményeket úgy, mint az EU-s programoknál – monda Peták Péter, az ECK munkatársa. Ő egyébként arról is beszélt, hogy bár március elsején indulhatnak, akkor meg is kaphatják a pénzt a pályázók, azonban nem április 8-ig – azaz a választás napjáig – tartanak a programok, hanem tovább. Közölte, ha bebizonyosodik, hogy egy-egy pályázó politikai célokra használja fel a támogatást, akkor azt vissza is követelhetik tőle.

Valamiért nagyon fontosnak tartották megemlíteni, hogy ők nem Soros Györggyel, hanem a Nyílt Társadalom Alapítványokkal vannak kapcsolatban. Ez azért is pikáns, mert a Nyílt Társadalom Alapítványok alapítója vállaltan Soros György, aki megszabja azok működését, befolyásolja annak céljait.

A migránspárti Soros György alapítványával kötött támogatási program keretében 2020-ig évente 100 millió forintos nagyságrendű összegre pályázhatnak szervezetek és informális csoportok, Baranya, Somogy és Tolna megyében megvalósuló programokkal.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő