Tolvajok a strandokon: vannak még

A Hullám legfeljebb augusztustól nyit ki...

Aki teheti, a kánikulát hűvös helyen, medence mellett vagy a vízparton próbálja meg átvészelni. Azonban nem árt óvatosnak lenni, ugyanis ebben az időszakban megszaporodik a tolvajok száma a strandokon.

Azok, akik a strandokon, vízparton nyaralnak, leggyakrabban az alkalmi tolvajoknak eshetnek áldozatul. Éppen ezért nem árt óvatosnak lenni, nem elég a törölköző alá rejteni értékeinket. Ha például van értékmegőrző, azt érdemes igénybe venni.

– Nálunk van értékmegőrző és biztonsági szolgálat is, én mégis azt javaslom, hogy nagy értéket, pénztárcát, telefont ne vigyen magával senki a strandra, vagy figyeljen rá, ne hagyja őrizetlenül – mondta Gál Péter, a Hullámfürdő létesítményvezetője.

Hiába van egyre több helyen értékmegőrző, a nyaralók még mindig nem használják ki ezeket. Gál Péter úgy véli, leginkább azok veszik igénybe a szekrényeket, akik már váltak lopás áldozataivá. Hozzátette: olyan szezon nincs, hogy ne lenne ilyen jellegű probléma.

Érdemes használni az értékmegőrző szekrényeket

A strandolók azonban sokszor felelőtlenek is. Pénztárcájukat nem teszik el, a telefonjukat nem némítják le, a táskájukat elöl hagyják, esetleg össze sem húzzák, majd elmennek csobbanni a vízbe. Így nem csoda, hogy mire visszaérnek, lába kél a holmijaiknak.

– Szerencsére az idei szezonban még nem történt lopás nálunk, talán mert a vendégek is jobban vigyáznak – fogalmazott Tóvári Sándor, a Pollack strand üzemeltetője. – Külön értékmegőrzőnk nincs, de nekünk is leadhatják a fürdőzök a tárgyaikat. Egyébként kamerarendszer működik a strand egész területén, nyilván ennek is van visszatartó ereje.

Az Orfűi Aquapark szintén a biztonságos fürdőhelyek közé tartozik. Amellett, hogy értékmegőrző és zárható szekrény is a vendégek rendelkezésére áll, a főszezonban megerősített biztonsági szolgálat is jelen van.

Az orfűi strandon is biztonságban vannak az értékek

– A rendőrséggel is szorosan együtt működünk, ezért egyáltalán nem jellemző, hogy lopnának a strandon, hiszen ennek azért van elrettentő ereje – mondta Méhészné Besze Csilla, az Orfűi Aquapark üzemeltetési igazgatója. – Mostanáig nem jelezték vendégeink, hogy értékeiknek nyoma veszett volna, ez a napi több ezres látogatottságot tekintve nagyon jó dolog.

Az idei a szezonban a pécsi és az orfűi strandokon elenyésző számú lopást jelentettek – tudtuk meg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságtól. Ők azt mondják, a legjobb védekezés a bűncselekmények ellen a megelőzés.

– Az értékeket mindenképp biztonságos helyen kell tárolni, a gyanús személyeket pedig érdemes figyelni – véli Berlász Viktória sajtószóvivő. – Ne a parkolóban hagyott autót használjuk megőrzőként, az értékeinket semmiképpen ne hagyjuk se az utas-, se a csomagtérben. Az is fontos, hogy a kisebb értékek se maradjanak őrizetlenül, valaki mindig figyeljen azokra. Tolvajok ellen nagyszerű megoldás a nyakban viselhető, vízhatlan pénztárca is.

Baranya megyében egyébként kifejezetten strandrendőrség Szigetváron és Harkányban működik, Pécsen és Orfűn nincs külön, ezt a feladatot a fürdőhelyek biztonsági szolgálata látja el, amennyiben rendelkezik vele.

 

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Nekem a legfőbb értékemet, a tisztességemet lopta el egy bajszos hímpellér még a 70-es években. Azóta is bottal ütöm a nyomát, de nem találom.

Comments are closed.