Triatlon ob: tavaly nagy siker volt, idén bármely pécsi cég nevezhet a váltóra

Szombaton és vasárnap rendezik meg Pécsett a Tüskésréten a Triatlon Utánpótlás és Váltó Országos Bajnokságot és Sprint Távú Amatőr Kupát. Kísérő rendezvényként idén is megtartják a céges váltót, ahova bármelyik pécsi vállalkozás nevezhet saját csapattal.

Az biztos, hogy a triatlonos hétvége idén is nagy dzsemborinak ígérkezik. A sportág apraja-nagyja Pécsett lesz a hétvégén, hiszen az egyik legnagyobb szabású versenyre készülnek.

– Most már mondhatjuk azt, hogy hagyományosan Pécset rendezik meg az ob-t – mondta lapunknak Sági Zoltán, a PSN Zrt. Sportigazgatója. – Szervezőként mi is nagyon készülünk rá, hiszen ezernél is több sportolót fogunk vendégül látni a két nap során. Ahogyan az elmúlt években is lenni szokott, a két nap során a Tüskésréten és környékén időszakos útlezárásokra kell majd készülnie az itt élőknek, illetve érdemes a buszmenetrend változását is figyelni, azonban azt gondolom, hogy egy ilyen fantasztikus sportesemény megér ennyi kellemetlenséget.

Sági Zoltán arra is felhívta a figyelmet, hogy idén is lesz céges váltóverseny, amolyan kísérő rendezvényként. Sőt, a tavalyi után idén ki is bővítették azok körét, akik nevezhetnek rá.

– A legutóbbi országos bajnokság alkalmával, 2021-ben az önkormányzati cégek számára biztosítottunk lehetőséget arra, hogy összeállítsanak egy váltócsapatot – emlékezett vissza Sági. – Olyan nagy sikert aratott a kezdeményezés, hogy idén már bármely pécsi cég nevezhet. Még vannak is szabad helyek, és egészen péntekig várjuk is a váltók jelentkezését.

Ha valamelyik pécsi vállalkozás kedvet érez, hogy saját váltót állítson ki a hétvégére, az ERRE A LINKRE KATTINTVA tudja leadni nevezését.

A hétvégi verseny miatti útlezárásokról és menetrend változásokról ebben a cikkünkben írtunk korábban:

Szombaton és vasárnap a triatlonosok veszik birtokba a Tüskésrétet