100 kisdiák kapott új esélyt

A keleti városrészben lévő iskolát néhány éve még a bezárás réme is fenyegette, ám a Pécsi Egyházmegye átvette a működtetést, s ma már komoly felzárkóztató programokat is indítanak. A most lezárult projektben hátrányos helyzetű fiataloknak segítettek.


Pénteken délelőtt tartották “A város peremén is van esélyed” elnevezésű projekt zárórendezvényét a Pécs keleti részén található Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskolában. A szabolcsfalui oktatási intézményben hátrányos helyzetű kisdiákok oktatása folyik a pécsi egyházmegye fennhatósága alatt. A projekt egyik célja, hogy minél több tanuló kapjon lehetőséget tanulmányai megfelelő elvégzéséhez.

A szülők, diákok és tanárok előtt tartott eseményen először Czimmer Tamás igazgató mondott rövid beszédet, amelyben kiemelte, hogy a három éve katolikus iskolaként milyen eredményeket értek el különböző – mintegy 120 millió forint összértékű – pályázatok révén az elmúlt években, milyen céljaik vannak a következő időszakra vonatkozóan.

– Az egyház feladata, hogy segítséget nyújtson olyan körülmények között, amelyekben él. Sokoldalú összefogás jött létre, hogy az itt tanuló fiatalok minél jobban fel tudjanak készülni az életre, minél tágabb látókörrel rendelkezzenek, minél több olyan élményben legyen részük, amelyben megismerhetik és kipróbálhatják önmagukat – köszöntötte a részvevőket Udvardy György megyéspüspök.

néri2

Az egyházmegye évről évre jelentős összeggel támogatja és működteti ezt az intézményt, mindent megtesz azért, hogy az épületek felújítása és a fűtésrendszer korszerűsítése minél hamarabb megtörténjen.

Az egyházi vezető mondatai után az iskola tanuló tartottak zenei és irodalmi előadást az egybegyűlteknek, majd Kormányosné Tóth Mária, a projekt menedzsere részletezte előadásában a mintegy harmincmillió forintos felzárkóztató program főbb elemeit.

néri3

– A pályázat egyik fő célja, hogy az oktatási intézmények alkalmassá váljanak a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek eredményes nevelésére, oktatására és támogassák iskolai előmenetelüket. A végcélok között szerepelt a tanárok pedagógiai módszereinek megújítása, az iskola kapcsolati hálóinka bővítése is – fogalmazott a szakember.

néri4

A menedzser hozzátette, hogy az iskola nyolcvan hátrányos és húsz halmozottan hátrányos kisdiákját vonták be a programba, hogy lemorzsolódásukat csökkentsék, s esélyt kapjanak tanulmányaik befejezésére. Mindezeken túl kiemelt szempont volt, hogy növeljék az esélyegyenlőséget az oktatásban, s kibontakoztassák a tanulók képességeit is.

Emellett természetesen nem csupán a diákok és a tanárok, hanem a szülők is részt vettek a programban. A kialakult együttműködés során például táncházat szerveztek, színház- és múzeumlátogatáson vettek részt, túráztak, családi sportnapot rendeztek, főzőiskolában tanulhattak és az iskola területének karbantartását és tisztítását is elvégezték.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés