Disznóölést is tanulhatunk a pécsi suliban

“- Mi volt ma a suliban? – Semmi különös, csak disznót öltünk és szántottunk.” Nem vicc, ez egy átlagos nap a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának átai birtokán. A baranyai falubeli ház és telek alapvető célja, hogy szemléltesse a tanulókkal a hagyományos életformát, gazdaságot, és be is vonja őket abba, amennyire lehet, mindezt az iskolai program kötelező részeként – mondja a gimnázium igazgatója.

Átán baromfiak, sertések, juhok és lovak fogadják az odaérkező diákokat. Az állattartás rejtelmei mellett a gabona-, zöldség- és gyümölcstermesztésbe is belepillanthatnak, sőt, maguk végezhetik azt. Mindezt persze a mesterséges anyagok nélkül, „bio”-módon.

Az országosan egyedülálló programot az országosan szintén egyedülálló néprajz-tagozat számára indította az iskola elsősorban, de mindenki igénybe veheti a telek nyújtotta szolgáltatásokat iskolán kívül és belül.

nagy lajos áta4
Teljes osztályok töltenek egy-egy napot a mezőn

Dobosi László igazgató szerint a vidéken, tanyasi körülmények között felnövő emberek életszemlélete teljesen más, mint akit a virtuális, fogyasztói világ nevelt egész életében. A két életmód különbségére szeretnénk felhívni a figyelmet, és kicsit alternatívát mutatni a diákoknak, megismertetni velük a vidéki élet mindennapjait, a saját termelést és fogyasztást, az ezt körülölelő fáradságos munkát.

nagy lajos áta
Kapálnak, gyomlálnak, ültetnek a diákok

Nagy az átai ház kihasználtsága, hiszen a 2011-es tanévtől a Nagy Lajos iskolai programjának részét képezi, eszerint pedig minden osztálynak egyszer a tanév során, egy szerdai napon ki kell látogatni Átára, hogy a kis elméleti oktatással is tarkított favágáson, zöldségültetésen vagy akár néhanapján egy-egy disznóvágáson részt vegyen. 22 osztály van a gimnáziumban, a tanév idén 37 szerdából áll – lesznek akik többször is eltölthetnek egy tanítási napot a faluban – meséli Dobosi.

nagy lajos áta
Mindenki kiveszi a részét a munkából

Az iskola egyéb csapatjai is – néptáncosok, kórusosok, zenészek – tartanak itt többnapos táborokat akár a nyár folyamán is.

nagy lajos áta2
A lányok sem maradnak ki a feladatokból

Az igazgató elmondta, a ház nagy sikernek örvend a szülők körében is, a szülői munkaközösség szervez néha kirándulásokat Átára.

2009-ben az akkori igazgató, Páva Péter álmodta meg az átai „erdei-iskolát”. A két hektáros területen akkor egy több szárnyú sváb parasztház állt csak. A körülvevő területet és a házat folyamatosan fejlesztette az iskola. A tavalyi évben egy sikeres pályázati projekt eredményeként mintegy 40 millió forintból történtek fejlesztések, mely során a ház szárnyait jelentős mértékben bővítették és ami a legfontosabb, az átai ház és terület részévé vált a Pécs-Máriagyűd gyalogos zarándokútnak. A fejlesztések nyomán ma már egy több mint 30 férőhelyes kulturált, modern vizesblokkal felszerelt épület áll a telken.

nagy lajos áta ház
Közel 40 millióból újult meg a parasztház

A telek első számú felelőse Pámer László, aki néprajzot és testnevelést tanít a gimnáziumban, illetve egy Átán élő helyi gondnok házaspár.

A ház nemcsak a Nagy Lajos gimnázium dolgozói és tanulói előtt áll nyitva: számos külsős csoport is érkezhet, rengeteg szabadidős foglalkozásnak adhat helyszínt az átai telek.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés