Hirdetés

Agykutatás a súlytalanságban, a mikrogravitáció hatása a 3D-nyomtatott struktúrákra, virtuális űrállomás – három, a világ tudományos élmezőnyébe sorolható pécsi fejlesztés is mutatja: Magyarország és a Pécsi Tudományegyetem helyet kér a jövő űrkutatásában. A PTE kutatói a Hunor – Magyar Űrhajós Program keretében olyan kérdésekre keresik a választ, amelyek elengedhetetlenek a hosszú távú, a következő évtizedeket meghatározó űrmissziók kapcsán – olvasható a PTE ÁOK honlapján közzétett cikkben.

Kapu Tibor Nemzetközi Űrállomásra való felbocsátásával nemcsak Magyarország, de a magyar élettudományok is visszatértek a világűrbe. A Hunor program keretében zajló küldetés lehetőséget ad arra, hogy hazai kutatók közvetlenül vizsgálják az emberi szervezet és a technológia viselkedését a súlytalanság körülményei között. A PTE három önálló, valamint két konzorciumi projekttel vesz részt a küldetésben.

Hogyan viseli a jövő technológiája a világűrt, és építhetünk-e rá a jövőben?

A PTE egyik kutatócsoportja anyagtudományi vizsgálatot végez. Céljuk, hogy feltárják, miként befolyásolják az űrbéli körülmények – például a mikrogravitáció, a kozmikus sugárzás, valamint a kilövés és visszatérés közbeni vibrációk – a 3D-nyomtatással készült minták szerkezetét, mechanikai és mikrobiológiai tulajdonságait. Így vizsgálják azt, hogy a 3D nyomtatott anyagok mennyire lehetnek alkalmasak a jövő űrbéli eszközeinek előállítására, és az űrállomáson történő nyomtatásra.

Agyműködés, mozgás és érzékelés mikrogravitációban

Egy másik, szintén pécsi kutatók által vezetett projekt a világűrben zajló kognitív és fiziológiai változásokat vizsgálta egyedülálló technológiai eszközparkkal. A kutatás arra adhat választ, hogy miként változnak a szellemi képességek egy űrmisszió során, illetve milyen agyi és más testi folyamatok állhatnak a háttérben.

A világűrben az emberi test számos normál működési folyamata megváltozik, aminek az egyik legfőbb oka a súlytalanság állapota. A szervezet nem megfelelő alkalmazkodása esetén zavar állhat be a keringési rendszer működésében: romlik a vér továbbításának hatékonysága, ezáltal a tápanyagok, vagy akár az élethez elengedhetetlen oxigén szállítása is. A koponyán belül az emiatt megnövekedett vér mennyisége a nyomás fokozódásához, végső soron akár a szellemi képességek megváltozásához is vezethet.

Űrkutatás élményszerűen, virtuális valóságban

A harmadik pécsi program a Hunor misszió tudományos és emberi oldalát mutatja be VR-ban, amelyet a Hunor Látogatóközpontban, a Huniverzumban lehet majd megtekinteni Budapesten.

A projekt a széles publikumnak szól, ajtót nyitva a Nemzetközi Űrállomásra, megmutatva az ott zajló munkát, kutatásokat és a mindennapi életet. A virtuális túra során egy űrhajóson keresztül ismerhetjük meg az ISS különböző egységeit, a fedélzeten végzett kísérleteket, valamint saját személyes élményeit. Emellett földi kutatók megszólaltatásával betekintést nyerhetünk több kísérlet hátterébe, bemutatva, milyen kihívásokkal találkoztak azok megalkotói a tervezés és előkészítés szakaszában, valamint azt is, hogyan oldották meg őket.

Hirdetés