21 C
Pécs
csütörtök, július 10, 2025
KezdőlapKultZónaPécsi lakcímkártyával féláron látogatható a LOKART

Pécsi lakcímkártyával féláron látogatható a LOKART

Ahogy már korábban beszámoltunk róla harmadik alkalommal rendezik meg Pécsen a LOKART Kortárs Képzőművészeti Biennálét, melynek középpontjába idén a testkultúra került. Az eseménysorozat szeptember 21-ig hat pécsi helyszínen várja az érdeklődőket.

A június 26-án induló biennálé (melyen több szakmai díjat is kiosztottak) idei tematikája „Az én testem, az én váram” címet viseli, és arra vállalkozik, hogy feltérképezze a test jelentésének és megjelenítésének sokrétűségét a kortárs magyar képzőművészet különböző generációin keresztül.

Kiemelt cél, hogy a LOKART 3.0 a magyar kortárs képzőművészet generációit egy közös platformon jelenítse meg, bemutatva a testábrázolás történeti és konceptuális összefüggéseit. A biennálé nem csupán kiállítás, hanem egy sokszínű, kortárs művészeti fesztivál is, amely a vizualitás mellett könyvbemutatón, performanszokon, beszélgetéseken és tárlatvezetéseken keresztül kínál találkozási lehetőséget a művészek, szakemberek és a közönség számára – írta a ZsÖK ismertetőjében.

A biennálé szeptember 21-ig hat pécsi helyszínen várja a látogatókat, LOKART patrióta jeggyel pedig féláron látogatható, amelyet pécsi lakcímkártyával rendelkezők vehetnek igénybe.

További információ és jegyárak a LOKART honlapján, valamint ide kattintva böngészhető.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő