Nincs több tabu csak kemény tények: először a nőgyógyásznál

A felmérések és orvosi tapasztalatok alapján kimondhatjuk: egyre korábban kezdődik a fiataloknál a szexuális aktivitás, azonban sokszor nincsenek rá kellőképpen felkészülve. Hogy ebből ne lehessen nem kívánt terhesség, vagy valamilyen durva betegség, jobb megelőzni a bajt. Utánajártunk, mikor érdemes először szakemberhez vinni a lányokat: dr. Nagy Bernadett, a PTE Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika szülész-nőgyógyász szakorvosa válaszolt kérdéseinkre.

A szakember szerint elmondható, hogy a fiatalok között egyre korábbra tolódik az első szexuális együttlét ideje, akár már 13 évesen is szexuális életet szeretnének élni a fiatalok.

„Felmérések szerint a 16 éves lányok körülbelül 60 százaléka már nem szűz”

– ismertette a megdöbbentő adatokat. Elmondta továbbá: a fiatalkorúak szexuális kapcsolatára jellemző, hogy gyakran nem tervezett időben történik, emiatt nem is védekeznek, vagy egyszerűen nincs is megfelelő információjuk a számukra legoptimálisabb védekezési módszerről.

– Minél korábban lesz egy fiatal szexuálisan aktív, annál több nehézséggel kell szembenéznie, ugyanis a testi érettség nem jelent egyben lelki érettséget is. Felmérések azt mutatták, hogy azok a fiatalok, akiknek az első szexuális együttléte 16 éves koruk után történt, kisebb eséllyel kaptak szexuális úton terjedő betegséget, nagyobb arányban védekeztek a nem kívánt terhesség ellen, és ritkábban lettek depressziósok, pszichológiailag és fizikálisan egészségesebbek maradtak. 14 éves kor alatt pedig a kiskorúakat jogi védelem illeti meg hazánkban: 12 éves kor alatti gyermekeknél szexuális erőszakról beszélünk, 12-14 éves kor között pedig szexuális visszaélésről, ha a partner nagykorú. A 12 év alatti esetek jelentése orvosi kötelesség – fejtette ki Nagy Bernadett.

Attól nem kell félni, hogy a gyermek a szüzességét a vizsgálattól elveszti

A pécsi régióból a fiatalok a PTE Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika gyermeknőgyógyászati szakrendelésén kérhetnek segítséget minden hétköznap előzetes bejelentkezést követően. A 0-18 éves korosztályú lányokat bármilyen nőgyógyászati probléma, illetve kérdés esetén várják Halvax László, Stefanovits Ágnes és Nagy Bernadett szakorvosok.

– Az első látogatás időpontja lehet akár csecsemőkorban is, például ha gyulladás, fejlődési rendellenesség merül fel, vagy ha valamilyen idegen testet (különböző tárgyakat) kell eltávolítani. Később, ha a nemi érésben késést tapasztalnak, vagy ha a menstruáció 15 éves korig nem jelentkezik, már indokolt gyermeknőgyógyászati vizsgálatot végezni. Amennyiben a menstruáció nagyon erős, görcsös vagy rendszertelen, akkor is jobb inkább szakemberhez fordulni. Attól nem kell félni, hogy a gyermek a szüzességét a vizsgálattól elveszti – mondta a szakorvos arra a kérdésünkre vonatkozóan, hány éves korban érdemes először orvoshoz vinni vagy küldeni lányunkat.

Elmondta továbbá, hogy ilyenkor legtöbbször vérvétel és ultrahangos vizsgálat történik, hüvelyi vizsgálatot nem végeznek szűz gyermekeknél.

ha teljesen egészséges, panaszmentes lányról van szó, akkor a szexuális élet megkezdése előtt ajánlott a gyermeknőgyógyászt először megkeresni a szakember szerint.

– A legoptimálisabb, ha az első orvosi látogatás a szülővel együtt történik, de 14 éves kor után már az egyedül érkező tiniket is el tudjuk látni. Ha megtörtént az első szexuális együttlét, akkor is fontos, hogy felkeressenek minket, mert ekkor már lehetőség nyílik az évenkénti méhnyakrákszűrésre is. Ha a serdülő lány rendszeres nemi életet él, vagy tampont használ, akkor nincs akadálya a hüvelyi vizsgálatnak, melyet speciális, gyermek méretű eszközzel, fájdalommentesen tudjuk elvégezni – fejtette ki Nagy Bernadett.

A szülőkkel az őszinte kommunikáció nagyon fontos ebben a kényes kérdésben

Mint a szakorvostól megtudtuk, sokszor a szülők nem is tudják, hogy elkezdődött gyermekük szexuális élete, a szexuális felvilágosítás gyakran késik, vagy elmarad. A családi, iskolai, egyházi befolyás csökkent, a barátoktól és a médiából pedig nem mindig a legjobb információkhoz jutnak a fiatalok az orvos szerint. Hozzátette, úgy gondolja, hogy a szülőkkel az őszinte kommunikáció nagyon fontos ebben a kényes kérdésben. Illetve hozzáfűzte, még nehezebb helyzetben vannak azok a fiatalok, akik rendezetlen családi háttérből érkeznek, vagy a gyermekvédelmi rendszer ellátásában részesülnek, gyermekotthonban élnek.

„Azt tudom javasolni, hogy próbáljanak a szülők, nevelők tabuk nélkül beszélgetni a
fiatalokkal, és ne féljenek felkeresni bennünket”

– mondta az orvos. Hozzátette, a gyermeknőgyógyászok célja, hogy támogassák a szülő-gyermek kapcsolatot és a bizalom megerősítését.

– A nem kívánt terhességeket jobb megelőzni, mint megszakítani. Még a szülők között is tévhit, hogy megszakításos közösüléssel vagy a naptár-módszerrel meg lehet előzni a nem kívánt terhességet. Ezek a védekezési módok nem biztonságosak, meg kell találni a megfelelő fogamzásgátlási módszert személyre szabottan. A fogamzásgátló tabletták felírására akkor is sor kerülhet, ha a gyermek még szűz, de a menstruációja rendellenes, görcsös, vagy ha a fiatal pattanásos bőrrel küszködik, illetve ha már a szexuális élet megkezdését tervezi – fejtette ki.

A serdülőkori terhességek csak 1-3 százaléka kívánt terhesség

2018-ban a KSH adatai alapján közel 27 ezer terhességmegszakítás történt Magyarországon, mely 1600-al kevesebb, mint egy évvel korábban. A csökkenő
tendencia valamennyi korcsoportban megfigyelhető volt, és az átlagosnál nagyobb
mértékű csökkenést tapasztaltak a tizenévesek körében. Ennek ellenére még
mindig körülbelül minden 10. terhességmegszakítás fiatalkorú várandósnál történik. A
serdülőkori terhességek csak 1-3 százaléka kívánt terhesség.

Magyarországon 100 szülésre 30 terhességmegszakítás jut, de a 18 év alatti korcsoportban a terhességmegszakítások száma meghaladja a szülések számát.

– Aki úgy dönt, hogy szexuális életet él, annak fel kell készülnie arra, hogy szexuális úton terjedő betegséggel fertőződhet meg (például HPV, Chlamidia, Trichomoniasis), mely nemcsak gyulladásos panaszokat, hanem akár meddőséget vagy rákot is okozhat. Tudni kell, hogy a fogamzásgátló tabletták ezen fertőzéseket nem gátolják meg, így az óvszerhasználat, a rendszeres szűrés és a HPV elleni védőoltás nagyon fontos, akár a gyermek életét is megmentheti – hívta fel a figyelmet Nagy Bernadett.

hirdetés
Uránia Mozi
Hirdetés