5 C
Pécs
csütörtök, április 18, 2024
KezdőlapJuniorÚjra meghirdették az ápolótanulókat támogató ösztöndíjat

Újra meghirdették az ápolótanulókat támogató ösztöndíjat

Újra jelentkezhetnek az iskolarendszerű szakképzésben egészségügyi szakmát tanulók az ápolói ösztöndíjra, amelynek összege havi negyvenezer forint.

Páva Hanna, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgató-helyettese a témában tartott keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta, a pályázat célja, hogy minél többen válasszák az ápolói szakmát, és tanulmányaikhoz támogatást is kapjanak.

A támogatás egyik feltétele, hogy a fiataloknak a szakképesítés megszerzését követően hat hónapon belül el kell helyezkedniük, továbbá, hogy legalább annyi ideig kell megszerzett végzettségüknek megfelelő munkakörben dolgozniuk valamely hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták – mondta.

Emlékeztetett: a 2017. június 1-jén a Széchenyi 2020 program keretén belül elindított programba 3200 egészségügyi hivatást választó tanulót szeretnének bevonni. Az eddigi öt ösztöndíjas pályázati ciklus alatt 3117 tanulóval 3697 szerződést kötöttek, és 1,085 milliárd forintnyi ösztöndíjat folyósítottak. A végzett ösztöndíjasok közül 785-en már elhelyezkedtek.

A pályázatra február 18-ától március 31-éig lehet jelentkezni ide kattintva.

Kiemelt képünk illusztráció.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő