16.6 C
Pécs
hétfő, október 7, 2024
KezdőlapHírzónaPéntekre Ragyogás és Médiaország

Péntekre Ragyogás és Médiaország

A Pécsi Est Café este kilenckor a Magashegyi Underground együttest látja vendégül, míg az Uránia Filmszínházban a Médiaország című film gondolkodtatja el a nézőket délután hat órától.

A Magashegyi Undergroundról több zenei fórum is elismerően nyilatkozik, kiemelve a tagok emberbaráti szeretetét, amely nagyban meghatározza koncertjeik hangulatát. Stílusuk leginkább pop és folk keveréke, egészen egyedi előadásmóddal fűszerezve. Pénteken legújabb kislemezük, a Ragyogás bemutatójára készülnek.

Az énekesnő, Bocskor Bíborka sokaknak ismerős lehet a Megasztár harmadik szériájából. Erdélyi származására módfelett büszke, így a formáció dalaiban is sokszor felbukkan az „erdélyi életérzés”, a tradíciók tisztelete. A billentyűs Fodor Máriusz tagja volt a Kaukázus együttesnek, emellett az FM Orchestrában is kamatoztatja zenei tudását. A zenekart velük együtt Szallay Anesz vokalista, Demeter Zoltán basszusgitáros, Fűrész Gábor gitáros, Toldi Miklós dobos, valamint Szakál Tamás hegedűs alkotja.

Az Uránia Filmszínház délután hat órától a dokumentumfilmek legújabb gyöngyszemét tárja a közönség elé. A „Médiaország – A TV hatalma” című alkotás az olaszországi állapotokról szól, azon belül a televíziós műfaj elvadulásáról, amikor az ember már a méltóságát is könnyen feladja – némi pénzért cserébe.

Eric Gandini rendező élesen bírálja Silvio Berlusconi médiabirodalmát, Flavio Briatore közszereplését, valamint az olasz média többi szereplőjét. Emellett a néző érdekességeket tudhat meg a televíziós szereplések és a politika kapcsolatáról… A Fahreinheit 9/11 és a SICKO után íme egy film, amely az európai ember elé tart igazmondó tükröt.

További pénteki programok:

„Játszó – Társak”, különkiadás – Dominikánus Ház, 19:00

Woodstock Zenekar blues koncertje – Billentyű, 20:00

Kellékfeleség, amerikai rom. vígjáték – Uránia Filmszínház, 20:00

Czimermann Zsuzsanna írása.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő