A kisvállalkozók több mint 70 százaléka érzi úgy, hogy szüksége volna digitális tudásának fejlesztésére, hiszen – szerintük – az elektronikus csatornákat jól használó cégek gyorsabb fejlődésre képesek – derült ki az Erste Bank kutatásából. Ennek érdekében tart „360 fokos” vállalkozói képzést a Google Magyarország és az Erste Bank Pécsen.

A vállalkozók azt ma már elvárják, hogy a digitális technológiák rendelkezésükre álljanak – ugyanakkor saját vállalkozásuk kínálatában, fejlesztésében már kevésbé jelenik meg ez a lehetőség. Az Erste Bank kisvállalkozói ügyfelei közel 90 százalékának van netbankja, az átutalási megbízások 75 százaléka elektronikus csatornákon zajlik, vagyis a vállalkozók aktívan használják az online csatornákat.

Ezt mutatja, hogy a legtöbb vállalkozónak van személyes közösségi profilja: 78 százalékuk a Facebookon, 28 százalék az Instagramon, 25 százalék a Linkedinen rendelkezik fiókkal. A vállalkozásukkal azonban már nem jelennek meg ebben a térben: 57 százalékuknak nincs semmilyen közösségimédia-részvétele, mindössze 40 százalék a Facebook, 9 százalék az Instagram és 4 százalék a Linkedin fiókok aránya.

Miközben a vállalkozók tudják, hogy fejlesztések nélkül aligha lesz esélyük az egyre élesedő versenyben, a legnagyobb akadályt számukra továbbra is a tőkehiány jelenti – derült ki a kutatásból. Az Erste Bank és a Google Magyarország közös, ingyenes, egynapos képzése ezért koncentrál több területre. A részvételhez a vállalkozóknak csak regisztrálniuk kell a képzésre ezen az oldalon keresztül, ami nagy értéket jelenthet a számukra. A kutatásban a válaszadók 48 százaléka nyilatkozott úgy, hogy részt venne egy ilyen képzésen. A kisvállalkozók 41 százaléka ezért 250 ezer forintot is hajlandó lenne fizetni és további 10 százalék mondta azt, hogy ennél nagyobb összeget is áldozna a tudás megszerzésére.

A szeptember 19-i képzést a Jókai Rendezvényházban rendezik meg, ahol a résztvevők nem csupán azt tudhatják meg, miként tehetik sikeresebbé vállalkozásukat, hogyan fordíthatják a javukra a digitális technológiákat, alkalmazhatják sikerrel az online marketing eszközeit. Ahhoz is támpontokat kaphatnak, miként lehet megfelelő finanszírozást szerezni a bővüléshez, milyen kihívásokkal és kockázatokkal kell szembenézniük a vállalkozások egyes fejlődési szakaszaiban.

Mit ismerhetnek meg az előadáson?
A rendezvény főbb témakörei a következők lesznek:

  • Vezetői képességek
  • Marketing és digitális marketing
  • Cégfinanszírozási kérdések

Kiknek ajánlják?
Elsősorban cégek vezetőinek, kis- és közepes vállalkozások marketingterületért felelős munkatársainak, vagy magánszemélyeknek, akik saját vállalkozás indításán gondolkodnak, illetve azoknak, akik már belevágtak, de vezetési, marketingeszközökre vagy inspirációra van szükségük.

Ha hiszel magadban, hiszel a vállalkozásodban, menj el, és találd meg a megvalósítás módját! Ismerkedj, tanulj, fejlődj!

Hirdetés