Hirdetés

Egy éjszakai pillangó haláláról szólt sok pécsi hétvégéje. Körülbelül négyszázan vettek részt ugyanis a pécsi Rejtélyek Háza szervezésében a szombat délelőttől vasárnap estig tartó, Detektív Hétvégére keresztelt programon. 

A különleges, közösségi nyomozáson részt vevők egy pécsi vendéglátóhelyen vehettek át néhány feladatlapot és egy térképet. Ezek alapján Pécs belvárosának számos nevezetességét megtekintve kalandozhattak a gengszterek és nyomozók képzeletbeli világában. A feladatok megoldásához erősen kellett gondolkozni, hiszen többszörösen összetett rejtvényeket vonultattak fel.

Horváth Máté, a pécsi Rejtélyek Házának üzletvezetője elmondta, mindenki elégedetten és mosolyogva távozott a belvárosi étteremből, ahonnan a játék indult, majd véget ért. Sokaknak sikerült megfejteni a rejtélyt, volt olyan csapat is, akik kértek segítséget, de összességében mindenki nagyon jól teljesített a játék során. Kérdésünkre azt is elárulta, hogy a pécsiek számíthatnak további ehhez hasonló kalandokra.

Akik kiváncsiak az aktuális játékokra, illetve a Rejtélyes Vacsorák színhelyeiről és azok indulásáról is szeretnének értesülni, nézelődhetnek itt, és itt is.

A játékban leginkább családok és baráti társaságok vettek részt, de akár egyedül vagy párosával is elindulhattak a nyomozni vágyók. A résztvevőket megkérdezve többnyire pozitívumokat olvashatunk, néhány fejlesztési javaslattal egybekötve.

Gergely szombaton elsőként adta le feleségével és fiával a helyes megfejtést. Az ok, amiért részt vettek a kalandban, egyszerű: remek családi programnak tartották. Gergely tizenéves fia is jól érezhette magát, a rejtély ugyanis abszolút megfejthető volt gyerekek számára is.

A családnak egyrészt az tetszett, hogy a feladatok „agymunkát” igényeltek, különböző gondolkodásmódjuknak köszönhetően pedig jól tudtak csapatban dolgozni.

Másrészt a szép időben való séta a belvárosban tett rájuk jó benyomást, hiszen a városban számos olyan látnivaló van, ami mellett a dolgos hétköznapokon elmegyünk, egy ilyen hétvége alatt viszont jobban szemügyre vehetünk.

Leila: „Izgi volt! Jó volt keresgélni, csapatban gondolkodni a megoldásokon. Kicsit túlgondoltuk a feladatokat, meg 1-2 nem volt teljesen tisztán megfogalmazva. De ettől függetlenül nagyon élveztük. Tetszett, hogy nem volt időhöz kötve, meg lehetett állni inni, enni”.

Máté: „Nekem az tetszett, hogy nem kellett sokat mászkálni és jól össze voltak rakva a feladatok, leszámítva néhány részt”.

Kata: „Jó volt a hangulat. Érdekesek voltak a feladványok, habár kicsit jobban szétszórhatták volna a helyszíneket. Az egyik feladat nem volt teljesen egyértelmű, az eléggé megzavart. Egyébként jó élmény volt, jó volt rájönni, hogy mit hogyan kell megfejteni”.

János: „A rejtvények jók voltak szerintem, ötletesen voltak kivitelezve, és jó volt, hogy gyakorlatilag egy városnézés keretein belül voltak elrejtve a nyomok. Ennek megfelelően nem is raktak rá időkorlátot, hogy maximálisan kiélvezhető legyen”.

Beáta: „Nekem legjobban egy ABC-s logikai feladat tetszett. Picit jobban is meg lehetett volna szervezni, de így is király volt. Örülök, hogy elmentünk”.

A Rejtélyek Háza több programmal is készül Pécsett, illetve a Detektív Hétvégével nyitották meg kapuikat a városban. A feladatok összeállítását egyébként az intézmény tulajdonosa végezte.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét