Radiológia határok nélkül. Ez a mottója a Magyar Radiológusok Társasága XXIX. Kongresszusának, amit június 21. és 23. között rendeznek meg Pécsen.
A mottónak többféle jelentése és üzenete van. Egyrészt, a szervezők szeretnének minél több külföldön dolgozó magyar radiológust itthon látni. Másrészt, a teleradiológia elterjedésével valódi határok nélküli radiológia alakult ki, hiszen magyar orvosok is dolgoznak külföldi intézményeknek, melyek vezető szakembereit invitálják a találkozóra.
Emellett természetesen a környező országok radiológus társaságainak elnökeit is vendégül látják a rendezvényen. A kongresszuson beiktatják a Magyar Radiológusok Társaságának új elnökét, Berényi Ervin professzort.
Az esemény az Általános Orvostudományi Kar Elméleti Tömbjében lesz, ahol köszöntőt mond Páva Zsolt, Pécs polgármestere. A társasági programokat pedig olyan emblematikus pécsi helyszínekre tervezik, mint a Pécsi Dóm, a Középkori Egyetem, Pécsi Egyházmegye Püspöki Magtár látogatóközpont.
A kongresszus szervezése során a szervezők célja, hogy a rendezvény minél több radiológus kolléga számára elérhető legyen, ezért a fiatalabb szakembereknek jelentős kedvezményeket alakítottak ki.
You actually make it appear so easy with your presentation however I to find this matter to be actually one thing
that I think I might never understand. It seems too complicated and very vast for me.
I am having a look ahead for your next post, I’ll try to get
the grasp of it! Lista escape room
I was examining some of your blog posts on this site and I believe this site is really instructive!
Keep putting up..
I like it when individuals come together and share thoughts. Great website, keep it up!
Greetings! Very useful advice within this post! It’s the little changes which will make the greatest changes. Thanks a lot for sharing!
There’s certainly a great deal to learn about this issue. I really like all the points you’ve made.
I was more than happy to discover this page. I need to to thank you for ones time due to this fantastic read!! I definitely savored every little bit of it and I have you book-marked to see new information on your web site.