10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapSportLabdaA PVSK 108-at számolt a Jászberényre

A PVSK 108-at számolt a Jászberényre

Pontgazdag meccsen nyert idegenben a PVSK-Veolia férfikosárlabda-csapata, amely 100 pont fölé jutva győzte le a Jászberényt.

Úgy tűnik, hogy a PVSK és a Jászberény találkozik egymással, akkor garantált a rengeteg pont. Tavaly decemberben összesen 222 pont esett a két együttes találkozóján Pécsett, most pedig Berényben az első negyed után már 61-nél jártak a csapatok. Mivel Dragan Alekszics tanítványai ebből 37-et tettek vállatak magukra, elég hamar került kényelmes előnybe a Pécs.

A második tíz percben a hazaiak alaposan belelkesedtek, és a félidőre szorossá is tudták tenni a meccset. A harmadik és negyedik negyed azonban már ismét a PVSK-ról szólt. Bár Funderburk és Lewis 30 illetve 20 pontjával oroszlánrészt vállalt a Párducok pontzuhatagából, rajtuk kívül Ruják, Meleg, Brkics és Budimir is legalább 10 pontig jutott. És ha egy csapat hat játékosa is ilyen ütemben termel egy meccsen, akkor az legtöbbször jót jelent.

Így volt most is, a PVSK ugyanis végül 108-83-ra nyerte meg a mérkőzést. Ez volt Rujákék második idegenbeli győzelme a bajnokság során. Legközelebb hazai pályán, az Oroszlány elleni mérkőzés következik, jövő szerdán.

Jászberény–PVSK-Veolia 83-108 (24-37, 25-16, 17-25, 17-30)

Kosárlabda-NB I., férfiak.

Jászberény: KINNEY 15, Brbaklics 12/3, Füzi 15, WILLIAMS 15/3, PRIMORAC 20/6. Cs.: Filipovics 4, Frank 2. Vezetőedző: Patai Benjamin.
PVSK-Veolia: Ruják 10/6, LEWIS 20/12, FUNDERBURK 30/9, MELEG 11/3, BRKICS 15. Cs.: BUDIMIR 12/6, Bíró L., Dragasevics 6/3, Rátvay 1, Carev 3/3, Erdei. Vezetőedző: Dragan Alekszics.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő