Hivatalos: nyártól nem Dárdai Pál a Hertha BSC vezetőedzője

Kedd délelőtt jelentették be hivatalosan az eddig csak találgatások tárgyát képező hírt, mi szerint a pécsi kötődésű Dárdai Pál a szezon végéig marad a Hertha BSC vezetőedzője, majd négy és fél év után távozik a posztról. 

Nyáron következik majd be az edzőváltás a berlini klubnál, a hivatalos honlap szerint a magyar mester szerződési viszonya alapvetően nem szűnik meg, 2020-tól az utánpótlás edzőjeként folytatja majd ugyanis munkáját.

– A Hertha BSC-nél vezetőedzőként eltöltött évek nagyon intenzívek és eseménydúsak voltak a számomra. Hálás vagyok a lehetőségért, melyet itt kaptam és büszke vagyok arra, amit ezalatt az idő alatt együtt elértünk. Néha azonban eljön a változtatás ideje. Mindig is hangsúlyoztam, hogy a Hertha BSC érdekei a legfontosabbak a számomra, ugyanis a Hertha most és mindörökké az otthonom – mondta el Dárdai Pál a felek által közösen kezdeményezett változtatással kapcsolatban.