Később kerül sor a nagy nemzetközi sporteseményekre

A koronavírus-járvány miatt a Nemzeti Sportügynökség (NSÜ) három nagy tavaszi nemzetközi sporteseményére is később kerül sor – utolsóként az egyik legfontosabb hazai rendezvényt, az úszó Európa-bajnokságot halasztották el. Nagy Zsigmond, az NSÜ ügyvezető igazgatója szerint a sport a válság után jóval inkább az emberek szolgálatában állhat majd.

Nagy Zsigmond az MTI-nek elmondta, mindhárom esemény – az úszó Eb mellett a tenisz FED Kupa-döntő és a Giro d’Italia rajtja – esetében a partnerekkel együtt a rendezésben érdekeltek.

„Mindez azt jelenti, hogy egy még nem rögzített későbbi időpontban, a rendezvények tiltására irányuló szükségszerű rendelkezések miatt ellehetetlenült eseményeinket, változatlanul meg tudjuk valósítani” – fogalmazott az ügyvezető igazgató.

Hozzátette, a Nemzeti Sportügynökség által szervezett korábbi nyolc világesemény sikeres megrendezéséből eredő bizalomra és szaktudásra építve a mostani döntések konszenzussal, közös akarattal születtek, nem volt véleménykülönbség a sportszövetségekkel.

Nagy Zsigmond, aki évekig a Magyar Olimpiai Bizottság jogi igazgatójaként tevékenykedett, a tokiói olimpia helyzetéről úgy vélekedett, hogy a résztvevők egészsége és biztonsága a legfontosabb. „Az olimpiai mozgalom jelentős jogalanyai a tagországokat képviselő nemzeti olimpiai bizottságok, amelyek a sportolók felkészítésért és részvételéért felelnek. Ez a legfontosabb feladatuk. Ebből egyértelműen levezethető, hogy ez a jog kötelezettséggel is jár együtt, márpedig a sportolók és küldöttségi tagok jóléte, egészsége és biztonsága minden esetben felülírja a versenysport valamennyi jogosítványát és érdekét. Számomra egyértelmű, hogy a magyar sportolók egészsége és biztonsága mindenek felett jár.”

Kiemelte, Japán a globális sport és olimpiai család kiemelkedő tagországa, 1964-ben fantasztikus nyári olimpiát rendezett, és 2020-ra is világraszóló szervezéssel, előkészületekkel, innovációval és reformokkal készül.

„Biztos vagyok benne, hogy japán barátaink a valaha volt egyik legpatinásabb olimpiát készítették elő. Vérzik a szívem értük, és nagyon bízom benne, hogy számukra is megnyugtató döntés születik, igazán megérdemlik” – mondta.

Az NSÜ ügyvezető igazgatója szerint ugyanakkor felbecsülhetetlen gazdasági kár keletkezhet az olimpia elmaradásából. Egyedül az NBC tévétársaság 1,2 milliárd dollár reklámot értékesített a tokiói játékokra, a 206 tagország és 28 világszövetség a részvételéért – jegyek, szállás, utazás, logisztika – már jelentős összegeket kifizetett. A tokiói szervezőbizottság hetedik éve működik, jelenleg sok ezer munkavállalóval.

Nagy Zsigmond hangsúlyozta, a járvány végét követően a sport társadalmi helyzete és a sportüzlet is megváltozhat.

„Mélyen hiszek a sport társadalmi szerepében, küldetésében, hiszen a sport nem lehet öncélú. Éppen ezért úgy gondolom, a sport mint az egészség és jóllét fundamentuma, a krízis után meg fog erősödni, bázisa ki fog szélesedni, azonban költséghatékonyabban, gazdaságosabban fog működni, sokkal inkább az emberek szolgálatában áll majd mint az üzleti szféra érdekeit szolgamódon követve” – nyilatkozott Nagy Zsigmond.

Hirdetés