Két új támadóval erősít a Szentlőrinc

Két fiatal csatárt igazolt a Szentlőrinc csapata, az átigazolási időszak utolsó napjaiban. Egyikük a Mezőkövesdtől érkezik, másikuk pedig, egy szerb születésű támadó az OFK Beograd utánpótláscsapatát erősítette.

A magyar-norvég állampolgárságú Torvund Alexander az OTP Bank Liga 3. helyét elfoglaló Mezőkövesdtől érkezik kölcsönbe csapatunkhoz.

– Tóth László, a Mezőkövesd szakmai igazgatója jelezte számomra, hogy a Szentlőrinc érdeklődik irántam és mind a ketten azon a véleményen voltunk, hogy ez egy remek lehetőség a fejlődésem szempontjából – fogalmazott Torvund Alexander.

A 19 éves Lakusic Milos a szerbiai OFK Beograd utánpótlásából érkezik együttesünkhöz. A 194 cm-es támadó remek fizikai adottságokkal rendelkezik és fiatal kora ellenére rendkívüli agresszivitás és labdakezelés jellemzi friss igazolásunkat.

– Kovácsevics Csaba és Fekete Tivadar kerestek meg a szentlőrinci ajánlattal és gyorsan sikerült is meggyőzniük, hiszen ilyen fiatalon remek lehetőség a magyar másodosztályban futballozni – mondta Lakusic Milos. – A sportszakmai igazgató és a vezetőedző is elmondta, hogy a keretet rengeteg fiatal alkotja, és elmondhatom, hogy ez mellé a minőség is párosul. Úgy látom, hogy itt nem csak beszélnek arról, hogy a fiatal játékosok megkapják a bizonyítási lehetőséget és ez nagyon fontos számomra. Szeretnék helyet kiharcolni magamnak a csapatban és bebizonyítani, hogy okkal szerződtetett engem a vezetőség. Remélem, hogy jó játékkal, sok góllal fogok tudni segíteni a csapatnak annak érdekében, hogy egy jó szezont produkáljunk. A kiesés szóba se jöhet, a középmezőnyt szeretném kitűzni célnak magunk elé.

Forrás: Szentlőrinc SE honlapja
Fotó forrása: szentlorincse.hu

hirdetés

Hirdetés