Luxuspihenés két félidő között

Kedd esti ülése után közölte az MLSZ, hogy kijelölte a futballválogatott főhadiszállását, ahol a nyári Európa-bajnokságon lakik majd a csapat: a bázis a Cannes-tól nem messze, északra lévő Terre Blanche-ban, egészen pontosan a Terre Blanche Hotel Spa Golf Resortban lesz, a francia riviéra közelében – olvasható az Index.hu-n.

“A nemzeti csapat szálláshelyének kiválasztása az UEFA előírásainak és a szakmai stáb – a minél sikeresebb szereplés érdekében felállított – szempontjainak teljes figyelembevételével történt. Miután csapatunk a pótselejtezők után, a kvalifikáció legkésőbbi pillanatában jutott ki az Európa-bajnokságra, így az UEFA által felajánlott szálláslehetőségek közül már a legtöbbet elfoglaltak más csapatok. Ugyanakkor a magyar csapat által választott bázisnak mindenben meg kellett felelnie az előírt szigorú minőségi elvárásoknak, feltételeknek” – áll az MLSZ weboldalán.

terre blanche hotel 4

Terre Blanche-ba legkésőbb június 9-én, öt nappal az első, június 14-i meccs előtt érkezik a válogatott, a 18-i és a 22-i mérkőzések között ide tér vissza, és készül a következő találkozóra. Először Bordeaux-ban, majd az autóval is közeli Marseille-ben, végül Lyonban játszik a csapat. Továbbjutás esetén még tovább edzhetnek Terre Blanche-ban a magyarok.

terre blanche hotel 2

“A november 15-i kijutás utáni rövid, de intenzív kiválasztási és tárgyalási folyamat végén a szövetség látókörébe egy nyugat- és egy kelet-franciaországi lehetőség került. Ezek közül végül azért a dél-keleten található helyszínt választotta az MLSZ vezetése, mert itt, a szakmai és logisztikai szempontok megvalósulása mellett, a Magyar Labdarúgó Szövetségnek rendkívül kedvező árat is sikerült kiharcolnia. Bár a hotel nem a tenger partján fekszik, mégis közel van az utazások szempontjából fontos tengerparti repülőterekhez, illetve az A8-as autópályához” – írja a futballszövetség.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés