Nem jött a pécsi gól a szezonnyitón, otthon kapott ki a PMFC

Az első félidő hajrájában kapott góllal vereséget szenvedett a PMFC az NB II. első fordulójában a Haladástól hazai pályán. Nem játszott rosszul Vas László csapata, de hiányzott az a kis plusz, amire a folytatásban nagyon nagy szükség lesz.

Azt nem állíthatjuk, hogy zsúfolásig megtelt a PMFC stadionja a csapat NB II.-es nyitányára, de azért érezhetően ki voltak már éhezve a focira a Munkás szurkolói. A Haladás ellen össze is röffent jó 2-3000 drukker a lelátókon.

És az első perceken egy nagyon harapós, hajtós Pécset láthatott! Jól kezdett a PMFC, Geigernek akadt is egy-egy helyzete a „fogjuk rá” és az „ordító” fajtából. Aztán negyed óra sem telt el, és jött az első kisebb hidegzuhany. Egy ártatlannak tűnő szituációban a pécsiek egyik új szerzeménye, Nemanja Ivanovics fogott rosszul talajt, és azonnal le is kellett cserélni – mint kiderült utóbb, alkartörést szenvedett. Innen pedig a Haladás megtáltosodott. Sorra alakította ki a ziccereket, azonban Helesfay Donát szerencsére pazar formában kezdte a szezont, és egymás után szállította a bravúrokat a pécsi kapuban. A félidő legvégén azonban Tóth helyzeténél már ő is tehetetlen volt, így 1-0-s előnnyel mehetett szünetre a Hali.

Ezek után nyilván a lelátó népe azt várta, hogy a hazaiak hatalmas lendülettel vetik bele magukat a második félidőbe. Az akarattal nem is volt semmi baj, és sebesség is megvolt a Pécsben, azonban az utolsó passzok rendre rosszul sültek el, így úgy telt el húsz perc a szünet után, hogy igazi helyzetet nem nagyon tudtunk feljegyezni.

Ahogy teltek a percek, és jöttek az újabb és újabb pécsi cserék, érezhetően elkezdett sebességet váltani a PMFC, igaz közben a Haladás mindent megtett, hogy tördelje a játékot. Szó se róla, sikerült is. Az utolsó negyed órára is 0-1-gyel fordultunk, és bár kilátástalannak nem tűnt a hazai egyenlítés, de érezhetően szükség lett volna hozzá egy kis szerencsére. A percek azonban csordogáltak, a szerencse pedig csak nem akart jönni. Sőt, nem csak nem akart, nem is jött.

Az átütő erő hiányzott a PMFC játékából az NB II. nyitányán, ez pedig ezúttal vereséget eredményezett. Tragédia nem történt, de lesz min csiszolni még a folytatásban.

 

PMFC–Haladás 0-1 (0-1)
Labdarúgó-Merkantil Bank Liga, 1. forduló. Pécs, 2500 néző. V.: Oláh Gábor (Aradi J., Kovács G.)

PMFC: Helesfay – Sági, Króner, Rácz, Katona – Hegedűs (Marques-Airosa, 46.), Futó, Bartha (Hursán, 63.), Ivanovics (Kövesdi, 14.) – Geiger (Svedyuk, 46.), Bíró B. (Tihanyi, 66.). Vezetőedő: Vas László.
Haladás: Rózsa – Kállai, Mocsi, Németh, Bosnjak – Szekér, Holdampf, Kiss, Doktorics (Csilus, 58.) – Délczeg (Romics, 79.), Tóth (Horváth, 71.). Vezetőedző: Németh Szabolcs.

Gólok: Tóth M. (45+2.)

Fotó: Kurdi József / PMFC