8 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapSportOverdose idén már nem versenyez

Overdose idén már nem versenyez

Idén elővigyázatosságból már nem versenyez Overdose, a veretlenségét augusztusban Baden-Badenben elvesztett magyar csodaló. Mikóczy Zoltán, a versenyló résztulajdonosa a pannoniaoverdose.hu-nak azzal indokolta a döntést, hogy a négylábú felkészülését az elmúlt három hétben egy tályog hátráltatta, ezért kedden Alagra érkezik angol kovácsa, hogy annak végső tisztítását és eltávolítását elvégezze.

„Más versenylovak esetében elég gyakori, hogy egy ilyen tályog kifakadása vagy kitisztítása után egy-két nappal már teljes értékű munkát végeznek. Tekintettel Overdose korábbi sérülésére, az ő estében nem látjuk célszerűnek, hogy a szezonból hátra lévő picike időben olyan terhelést kapjon, amilyennel egy verseny jár” – mondta Mikóczy.

A tavalyi sérülés okozta hosszú kihagyás után idén három versenyen rajtolt Overdose: Szlovákiában, illetve a Kincsem Parkban könnyedén nyert, Baden-Badenben azonban nem járt sikerrel, miután hosszú ideig nem akart beállni a rajtgépbe, s többször ledobta lovasát. A ló ebben az évben még november 14-én egy római futamon indult volna, amelyen két éve tíz hosszal győzött.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő