Újra futhatunk a rákgyógyításért!

A Dunántúli Postás Sportegyesület szeptember 9-én, szombaton kilencedik alkalommal rendezi meg Pécsett a Fuss a Rákgyógyításért karitatív futónapot.

A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is a Széchenyi térről rajtol majd a jótékonysági futóverseny, a 3 kilométeres útvonal végén pedig ide is érkezik vissza a mezőny. A szervezők reményei szerint idén is megtelik a város főtere a segítő szándékú futókkal, akik a történelmi belvárosban akár futva, kocogva vagy sétálva is teljesíthetik a távot, hiszen nem az eredmény, hanem a részvétel a fontos.

Szombaton délelőtt 9 órától lehet regisztrálni a futásra, a nevezési díj egységesen 1000 forint, a befolyt összeget a pécsi székhelyű Nőgyógyászati Daganatos Betegekért Alapítvány számára utalják majd át a rendezők. A tekintélyes múltra visszatekintő karitatív rendezvénysorozat eddigi nyolc futása során összesen több mint 15 000 résztvevőt regisztráltak, a nevezési díjakból közel 17 millió Ft támogatás gyűlt össze.

A résztvevők (a készlet erejéig) erre az alkalomra készülő ajándékpólót kapnak, amelyet viselve a program napján kedvezményesen tekinthetik meg a nevezők a Pécsi Állatkertet és a Csontváry Múzeum kiállításait.

A rendezvényen zenél a RocktoRock együttes, fellép Beck Zoli és Zaza, valamint a PTE Táncegyüttes. A futás 11.15-kor indul, melyet sikeres baranyai sportolók által vezetett közös zenés bemelegítés előz meg.

A rendezvény részletes programja, illetve a nevezéssel kapcsolatos további információk az egyesület honlapján (www.dpse.hu) találhatóak.

Útvonal: Széchenyi tér – Irgalmasok u. – Citrom u. – Jókai u. – Jókai tér – Ferencesek u. – Szent I. tér – Janus P. u. – Mária u. – Flórián tér – Nagy Flórián u. – Király u. – Széchenyi tér

Program:
09.00 Regisztráció kezdete
10.30 Ünnepélyes megnyitó
Beck Zoli és Zaza
PTE Táncegyüttes
Közös bemelegítés sikeres baranyai sportolók vezetésével
11.15 Rajt
12.15 Tombolasorsolás értékes nyereményekkel
A megnyitó előtt és a futás után a RockToRock együttes játszik.

hirdetés
Uránia Mozi

Hirdetés