Hirdetés

A Dél-Dunántúli Motoros Egyesület április 27-én a Széchenyi téren rendezte meg immár 13. alkalommal a szezonnyitó motoros gurulást és családi napot.

Így április végén a pécsieknek szinte már egyáltalán nem meglepő, hogy egy napra motorosok lepik el a város főterét. Sőt, sokan kimondottan várják ezt a napot, még azok közül is, akik inkább csak távolról csodálják a vasparipákat.

Nem volt ez másként idén sem, a szezonnyitó gurulásra több mint ezer motoros és csaknem ugyanennyi látogató érkezett ki. A motorok mellett kiállítók, baleset-megelőzéssel kapcsolatos gyermekprogramok, színpadi beszélgetések színesítették a kínálatot. Az esemény csúcspontja természetesen a délutáni felvonulás volt, amelynek során a résztvevők egy nagyjából 10 kilométeres kört tettek a belvárosból a Szigeti városrész felé indulva, majd Kertvároson keresztül tértek vissza a Széchenyi térre.

Az eseményen készült képeinket is érdemes megnézi:

Az eseményről egy videós összefoglalót is készítettünk:

Hirdetés