5 C
Pécs
szombat, április 20, 2024
KezdőlapKékhírek30 milliót vágott zsebre egy pécsi pénzváltós

30 milliót vágott zsebre egy pécsi pénzváltós

Jelentős értékre elkövetett sikkasztás miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 40 éves helyi férfi ellen, aki több mint 30 millió forintot sikkasztott egy pécsi valutaváltóból.

A férfi pénztárosként dolgozott a valutaváltóban, ahonnan 2019. március 13-án 20 óra és március 14-én 9 óra 30 perc között magával vitte az ott lévő pénzt, és ismeretlen helyre távozott.

Ezután több mint fél évig bujkált a hatóságok elől, majd 2019. október 5-én este bement a Pécsi Rendőrkapitányságra, és feladta magát. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy a több mint 30 millió forintot elköltötte. Miután őrizetbe vették, a nyomozók kezdeményezték a férfi letartóztatását, amelyet a Pécsi Járásbíróság október 8-án elrendelt.

A rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, és az iratokat a napokban átadták az ügyészségnek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő