10 C
Pécs
péntek, április 19, 2024
KezdőlapAbszolút Pécs64 pécsi egyetemista lett önkéntes katona

64 pécsi egyetemista lett önkéntes katona

Ünnepélyes esküt tettek a Pécsi Tudományegyetem hallgatói, akik így a Magyar Honvédség tagjai lettek. A frissen kinevezett önkéntes katonákat személyesen is köszöntötte a honvédelmi miniszter Pécsett. Szabó István elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy a fiatalok egyetemi feladataik mellett a honvédség tagjai is egyben.

Jogászok, bölcsészek és testnevelés szakos hallgatók is egyenruhát húztak és bevállalták azt a kiképzést, amit a Magyar Honvédség tartott számukra. A nyári felkészítések ideje alatt mintegy százan húzták fel az egyenruhát és meneteltek hajnaltól késő délutánig.

– Több ismerősömmel együtt jelentkeztünk az egyetemi századba, amiről az egyik tanóra keretén belül hallottunk. Mivel már kiskorom óta érdekelt a rendészet, csak akkor a szemüvegem miatt nem jelentkezhettem oda, ahova szerettem volna, így most kapva-kaptam az alkalmon – nyilatkozta korábban Horváth Petra, aki tanárnak tanul a PTE-n, de  őrvezető is egyben a honvédségben.

Most közülük 64-en esküt is tettek arra, hogy vállalják a szolgálatot. Ők egyetemista feladataik mellett tanulták meg az alapvető katonai ismereteket, de még a lövészetet is gyakorolták.

– Nem titkolt célunk, hogy a magyar honvédséget olyan szervezetté emeljük, amelyben szolgálni presztízst jelent – mondta Szabó István. A honvédelmi államtitkár beszédében hangsúlyozta: a magyar egyetemek és a honvédség kapcsolata sokat erősödött. Hosszú távon az a cél, hogy minden járásban legyen tartalékos erő.

Most Pécsett az első egyetemista század tehette le eskütételét.

– Az egyenruha nyugalmat és biztonságot sugároz – mondta Gábriel Róbert. A tudományos és innovációs rektorhelyettes hozzátette: a hallgatókon végigtekintve – akiket az egyetemről arcról is ismer – most teljesen másképp festenek, megváltoznak, amikor egy komoly szervezet ruháját húzzák magukra, hitet tesznek, hogy fizikai és szellemi felkészültséggel szolgálják a közösségünket.

A Pécsi Tudományegyetem egyébként még tavasszal, az országban elsőként csatlakozott a Magyar Honvédség által szervezett önkéntes területvédelmi tartalékos kiképzéséhez.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő