Deák Zoltán Pécsett született, gyerekkorában aztán a család Ausztráliába disszidált. Ott csöppent bele a filmes világba, producerként több mint két évtizeden át dolgozott a déli félteken. Pár éve döntött úgy, hogy hazaköltözik, idén nyitotta meg a Pécs City Studiost, amellyel filmes hangutómunkákat készítenek. Nagy álma azonban az, hogy amerikai filmek forgatásait hozza a Mecsek lábához.

– Közel 32 évnyi ausztráliai lét után mi sarkallta arra, hogy Pécsre költözzön?

– Viszonylag egyszerű a válasz: honvágyam volt, méghozzá nagyon – jelentette ki Deák Zoltán. – Azért pár évente hazalátogattam, általában egy hónapra. Olyankor mindig azt éreztem, hogy nekem itt a helyem, nagyon jók voltak azok a hetek. Persze akár lehetett volna sűrűbben is jönni, de valljuk be, ahhoz azért nagyon messze van Ausztrália, hogy az ember néhány havonta neki induljon.

– Elég volt „csupán” a honvágy? Hiszen azért szakmailag kint nagyon megtalálta a számítását.

Amikor 2015-ben visszalátogattam Magyarországra, határozott érzés keletkezett bennem, hogy itthon kellene maradnom és folytatnom karrierem építését. Természetesen tisztában voltam az ezzel járó esetleges nehézségekkel, de megpróbáltam, és egy percét sem bántam meg azóta sem.

Deák Zoltán májusban nyitotta meg a Pécs City Studiost

– A közelmúltban nyitotta meg a Pécs City Studiost, amelyben filmek hangutómunkáit végzik. Hogyan jött ez az ötlet, egyáltalán mennyi munkája van abban, hogy most már működik a stúdió?

– Még 2019-ben alapítottam egy céget, ami filmforgalmazással foglalkozik. Ennek kapcsán akkoriban sokat jártam külföldi műhelyekben és fesztiválokon is. Cannes-ban vagy épp az American Film Marketen is ott voltam. Ilyen helyeken az ember ismerkedik, beszél szakmabeliekkel. Egy kis idő eltelt, aztán nagyjából két éve írt rám Michael Laundon brit producer. Egy vizuális effektekkel foglalkozó céget keresett. Mondtam neki, hogy olyan itt nincs, viszont felvetettem neki, hogy egy hangutómunkás projekten már régóta gondolkozom. Így kezdődött.

– Ezzel a levélváltással dőlt el, hogy megszületik a Pécs City Studios?

– Később Berlinben volt egy személyes megbeszélésünk is, ott állapodtunk meg mindenben. Utána rögtön belevágtam egy MFB-s hitelbe, elkezdtünk tervezni, eszközöket beszerezni. Bár azért a Covid kicsit hátráltatta a folyamatot, de tavaly decemberben ténylegesen nekiállhattunk megvalósítani a stúdiót.

A legmodernebb technikával dolgoznak

– A moziban ülve teljesen természetesnek vesszük, hogy ott a hang is a látvány mellett. Milyen utómunka van a hang terén?

A film, a vágás befejeztével tovább kerül a hangstúdióba, ahol elkészül a végleges hangkeverés. A hangeffektek és filmzene elkészítése, illetve a filmre igazítása legtöbb esetben párhuzamosan zajlik a film vágásával, de olykor van, hogy a vágás lezárta után állnak neki. Ezt egy többkörös revíziós folyamat kíséri, mely során a rendező észrevételeihez mérten módosul a film. Ez egy csapatmunka, melyben a vágó, a hangeffektekért, illetve a zeneszerzésért felelős érintettek együtt igazodnak a rendezői elképzelésekhez. A hangutómunka során a mérnök feladata, hogy restaurálja a helyszíni felvételeket és kiválogassa, megvágja, illetve hangszínezze az összegyűjtött tartalmi elemeket. A hangkeverés a történetmesélés egyik fontos eszköze, mely során az arányok kombinálásával támogatjuk a cselekmény folyását. Természetesen a dramaturgia hangi továbbalakítása is a rendező irányítása alatt történik, mint ahogy minden más a filmkészítés során.

– Mennyire fontos eleme ez a filmkészítésnek?

– Sokan talán nem is gondolnák, hogy mennyire fontos. Sok kutatás mutatja ugyanis azt, hogy a filmélmény 60 százalékát a hang teszi ki. Ha ezt elrontjuk, az az egész filmet rontja el, de ez fordítva is igaz. Ha jó munkát végzünk, az sokat tud adni a filmnek.

– A hazai, vagy inkább a nemzetközi piacot akarja megcélozni a Pécs City Studios?

– Elsősorban a nemzetközit, hiszen a partnereink döntő többsége is ott mozog. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha jön egy hazai megkeresés, akkor annak ajtót mutatunk, de az elsődleges irány nem ez.

– Csak filmek hangutómunkáival foglalkoznak?

– Főként azzal, szerencsére már vannak is megrendeléseink, és több vonalon is tárgyalunk produkciókkal. Azonban más irányban is nyitottak vagyunk. Van egy remek stúdiónk, ahol hangot is tudunk rögzíteni, akár zenei lemezekhez, illetve később szinkront is csinálnánk majd, az azonban egy külön világ. Ott szükség van egyéb specifikus szakmai jelenlétre is, hogy mást ne mondjak, például szinkronrendezőre.

– Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy ön egy elég határozott vízióval rendelkező ember. Középtávon hova szeretnének eljutni?

– Nagyon fontos, hogy megmutassuk, a munkánk minőségében csúcskategóriát tudunk biztosítani. A nemzetközi, akár amerikai produkciók azért is szeretnek Magyarországra jönni, mert itt egyfelől a munkaerő foglalkoztatása olcsóbb, ami viszont fontosabb ennél, hogy a szakértelem terén a legjobbak között vagyunk. Lehetnénk ugyanis akármilyen árkategóriában, ha nem adunk ki jó munkát a kezünkből, nem is foglalkoznának velünk. Emellett azért az is látszik, hogy nagyon támogató állami környezet is van Magyarországon, hiszen ha egy külföldi film idejön, akkor a költsége 30 százalékát visszakapja az államtól. Ebben pedig lássuk be, hatalmas potenciál van számunkra is. Itt jutottunk el oda, hogy középtávon mit is szeretnék. Ez ugyanis nem kizárólag a hangutómunkáról szól.

– Csak nem filmet készítene?

– Nem csak, hogy filmet, hanem pécsi filmet. A város, a környezet kiváló, így nekem feltett szándékom, hogy pár éves távlatban gondolkodva 3-4 filmet is forgassunk Pécsett. Ezek 500 ezer és 2 millió dollár közti büdzsével rendelkező, úgynevezett low budget kategóriájú alkotások, amelyből rengeteg készül. A megfelelő állami támogatások, a kellő szakértelem megvan hozzá, így bizakodó vagyok. És természetesen ezen filmek hangutómunkáit is mi akarjuk csinálni.

– Reálisnak tartja, hogy egy amerikai produkció mindent megtaláljon Pécsett, amire szüksége van?

– Alapvetően igen. Ehhez persze hozzájön, hogy szerencsére remek kapcsolataink vannak budapesti cégekkel és producerekkel is. Így például az nem lehet akadály, hogy mondjuk egy jelenethez szükség van a Lánchídra.

– Az látszik, hogy szenvedéllyel beszél az új stúdiójáról, de amikor a forgatások kerülnek szóba, mintha még jobban átszellemült volna. Hiányzik?

– Nagyon. Semmihez sem hasonlítható egy filmforgatás. A pandémia miatt már nagyon régen voltam forgatáson, jó lenne újra beleszippantani a hangulatába.