„A mohácsi emberek tiszta, becsületes polgármester-választást szeretnének!”

Sajtóközlemény:

Aláírásgyűjtést kezdeményez a Fidesz Mohácson, hogy a mohácsi emberek akaratának megfelelően, vagyis tiszta, fair keretek között, az emberi méltóságot és a becsület normáit is betartva választhassanak polgármestert a helybéliek.

Szekó József polgármester tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halálát követően a mohácsiak ezrei keresték meg telefonon vagy személyesen, gyakorta az utcán megállítva képviselőinket vagy éppen a város alpolgármestereit és a Fidesz városi csoportjának tagjait.

Miközben megdöbbenésüknek adtak hangot Szekó József halálát követően, egyértelműen jelezték, hogy elfogadhatatlannak tartják a kialakult helyzetet, amely szerint Csorbai Ferenc személyében egyetlen, MSZP-s polgármesterjelölt legyen a szavazólapon október 13-án, ráadásul egyetlen, vagyis akár saját szavazatával is Mohács város vezetőjévé váljon.

A mohácsiak szerint ez méltatlan lenne mind Mohács történelméhez, mind Szekó József évtizedes munkásságához, mind a város lakóihoz. Mohács a múlt századokban a vereségből tanulni, abból felemelkedni és építkezni képes becsületes emberek jelképévé és lakhelyévé, közösségévé vált. Ezt semmilyen politikai vagy hatalmi szándék nem mocskolhatja be, és senki, még Csorbai Ferenc sem vállalhatja azt a morális terhet, amit egy etikátlanul megszerzett politikai pozíció jelentene.

Az emberek azt kérték, hogy a Fidesz segítse szilárd szándékaik érvényesítését, vagyis azt, hogy fair, tiszta, becsületes, a Mohácshoz méltó polgármester-választás valósulhasson meg szeretett városunkban.

A Fidesz mohácsi szervezete az emberek akaratának kinyilvánítása és érvényesítése érdekében aláírásgyűjtést kezd, hogy a mohácsi polgárok eddig eljuttatott kérésüket, igényüket, szándékukat írásban is megerősíthessék a teljes nyilvánosság és a választáson indulni szándékozó jelölt, jelöltek felé.

Az aláírásgyűjtést a választásra tekintet nélkül a héten megkezdjük, és igyekszünk minden mohácsi polgár véleményét megismerni ebben a kétségtelenül nehéz helyzetben.

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatos bizonytalanságot is tapasztaltuk az emberekkel való beszélgetés során. Ezúton is arra kérünk minden mohácsi választópolgárt, hogy szeretett polgármesterünk, Szekó József tragikus halála ellenére is menjenek el szavazni és támogassák a Fidesz és a KDNP helyi képviselőjelöltjeit!

Mohács, 2019. október 7.

A Fidesz Mohácsi Városi Szervezete

Hirdetés