Újra a zenéé lesz a főszerep Pécsen három napon keresztül: a 2019-es Zeneszüret Fesztivál ebben az évben is több tucat programmal készül a helyi zenekedvelők nagy örömére. Középpontjában a népzene áll, így a népies hangzásvilág különféle megszólaltatásának lehetünk majd fül- és szemtanúi szeptember 5-e és 7-e között.

– Pécs nem csak a kultúra, a zene városa is – mondta Őri László, Pécs alpolgármestere. – Tapasztalhattuk ezt pár éve, amikor itt rendezhettük meg az Europa Cantat kórusfesztivált, és tapasztaljuk ezt minden évben a Zeneszüret Fesztivállal is, amit rendszeresen nagyon várnak a pécsiek.

Különösen szerencsés, hogy az idei Zeneszüret Fesztivál középpontjában a népzene áll, hiszen a baranyai térség, főként az Ormánság gazdag népi értékekben, így népzenei hagyományban is.

– Kívánom, hogy a könnyű- és a komolyzene keveredése által minden pécsinek nyújtson maradandó élményt az idei programsorozat – tette hozzá.

Szamosi Szabolcs, Fülöp Péter és Őri László

Fülöp Péter, az EMMI kultúráért felelős helyettes államtitkára elmondta, a program előhírnöke egy olyan fontos kultúrpolitikai célkitűzésnek, miszerint a komolyzenét társadalmasítani kell.

– Legfontosabb célkitűzése a fesztiválnak az, hogy kimozdítsa a klasszikus zenét a koncerttermekből, a négy fal közül, hiszen a mindennapi életünk részét képezi.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója ismertette a szeptember 5-e és 7-e között zajló fesztivál programját. Tizenhét helyszínen közel ötven rendezvény zajlik majd a három nap alatt.

Már sokadik alkalommal kiemelt szerepet kapnak a térzenék és villámperformanszok, amikor is a belváros több pontján szólalnak meg a hangszerek, úgy mint az Árkádban, a városháza erkélyén, a köztereken.

A társművészetek is szerepet kapnak a Zeneszüret Fesztiválon: szeptember 5-én a Művészetek és Irodalom Házában egy kiállításmegnyitóval veszi kezdetét a programsorozat. De több alkalommal rendeznek filmklubot is – szintén a néphagyomány, népművészetek, népzene témakörében.

A Püspöki Palota Kertje és Díszterme, a Nick-udvar, a Bazár étterem és pince éppen úgy otthont ad különböző rendezvényeknek, mint a Széchenyi tér, a Színház tér a nyitott családi eseményeknek – ahogy azt már az előző években megszokhatták a pécsiek.

Az esti órákban pedig komolyzenei hangversenyek szórakoztatják majd a zenekedvelőket.

A Zeneszüret Fesztivál részletes programja a Filharmónia honlapján, ERRE A LINKRE kattintva tekinthető meg!

Hirdetés