A lakossági és önkormányzati összefogás eredményeként megszületett új tettyei közösségi tér neve Hamerli park lesz – ha a közgyűlés elfogadja az erről szóló javaslatot. A világhírű pécsi kesztyűgyáros, Hamerli János leszármazottai megtiszteltetésnek vették és támogatták az ötletet.

hirdetés
Uránia Mozi

Nem is olyan rég írtuk meg, hogy egy példaértékű városi összefogás eredményeként egy új kis parkot alakítanak ki a Vince utcában. Az egykori kesztyűgyár irodaépülete mögötti elhanyagolt zöldfelületet egy közeli cég munkatársa, Illés Zoltán kezdte el rendbe szedni, szépítgetni, azzal a céllal, hogy egy új közösségi teret hozzon létre. Rengeteg szemetet szedett fel a korábban hulladéklerakónak használt területről, több konténernyi hulladékot pedig saját költségén szállíttatott el, ezután viszont a szemétszállításban már segítségre szorult: a Vince Patak Regattát szervező Pöttyös Macska Egyesületen keresztül kereste fel Horváth Tamást, a terület önkormányzati képviselőjét, aki az ügy mellé állva elintézte, hogy a Biokom NKft. munkatársai is beszálljanak a takarítási munkába. Horváth Tamás mindemellett képviselői keretéből támogatta, hogy a kis domboldali térre padok és szemetesek is kerüljenek, Illés Zoltán pedig még virágmagokat is ültetett.

Jövő tavasszal avatják fel (de ezen a novemberi képen még csak készül)

A szemétlerakóból parkká változtatott területet érintő munkák legújabb fejleményei kapcsán Horváth Tamás lapunknak elmondta, hogy a tér mellett lévő, nem túl esztétikus szürke betonfalra egy „freskót” festet, amit a Pöttyös Macska Egyesület készít majd el. A festmény – a szemközti utcakép tükörképeként – többek között a színes tettyei házakat és háztetőket ábrázolja majd hajnali fényben, de a Vince Patak Regatta papírhajói is láthatók lesznek majd a művön. Emellett még egy lépcsőt is építenek majd, ami az utcáról vezet majd fel a parkba, továbbá a képviselő megkérte a Biokom NKft.-t, hogy vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy lehet-e a területre fákat ültetni.

Felidézte, hogy már a közös munka kezdetén fontos kérdés volt, hogy mégis mi legyen a parkocska neve. A döntés pedig – mint mondta – tulajdonképpen egyértelmű volt: a Tettye új kis közösségi tere a Hamerli park nevet kapja. Mint ismert, Hamerli János (más alakban: Hamerly) tímármester, az ország első – és gyorsan világhírűvé vált – kesztyűgyárának alapítója az 1861-ben indult belvárosi üzemét (ahol a kesztyűk mellett sérvkötőket is készítettek) 1877-ben költöztette át a Vince-patak partjára, a mai Vince utcába.

– A névadással kapcsolatban természetesen megkerestük a Hamerli-családot, akik nagyon örültek az ötletnek, megtiszteltetésnek vették és támogatták a javaslatot – mondta a képviselő.

A Hamerli család is hozzájárult, hogy a híres kesztyűgyárosról nevezzék el a parkot

Végezetül Horváth Tamás hozzátette:

az új park avatása jövő tavaszra várható, amikor beköszönt a jó idő és virágozni kezdenek az ott ültetett virágok.

A park névadásáról szóló előterjesztést a Kulturális Bizottság, a Jogi és Ügyrendi Bizottság, valamint a Városfejlesztési és Kommunális Bizottság is megtárgyalta a napokban, döntésükről a december 14-ei közgyűlést tájékoztatni fogják. A képviselők hivatalosan a közgyűlésen döntenek majd a névadásról.